MBH Cycling Team: Orosz Bálint parádés szökéssel győzött

2023. 09. 07., 17:40
Két lazább hét elteltével ismét rajtvonalhoz álltak az MBH Bank Cycling Team kerekesei. A múlt vasárnap a Master Országos Bajnokság nyílt futamain igyekeztek visszarázódni a versenyek hangulatába a kecskeméti központú egyesület bringásai.

A Nagyveleg környékén kijelölt 20 km-es kör emelkedői,  komoly kihívást elé állították az indulókat. A csapat legfiatalabb tagjai, Erdős Dániel és Péter-Lichtenberger Ábris a 3 körös távon indultak. Mindketten végig az élmezőnyben mozogtak, de elszakadniuk nem sikerült. Végül egy kis létszámú csoport sprintelt a legjobb helyekért. Ábrisnak sikerült a dobogó harmadik fokára állni. Dániel a 4. helyen gurult át a célvonalon.

A 100 km-es távon igen ritka bravúrt hajtott végre Orosz Bálint, a csapat válogatott kerékpárosa. Bálint ugyanis az első km-en elszökött a mezőnytől és az egész távot egyedül végighajtva megnyerte a versenyt. A győzelemben meghatározó volt a nemzetközi rutin és a csapattársak mezőnymunkája, amely mindig  megakasztotta az üldözők lendületét.

A hétvégi megmérettetés nagyon jól szolgálta a felkészülést a közeledő Kritérium Országos Bajnokság előtt! Jól látni, hogy a hazai versenyeken rendszeresen dominálni tudunk, a sok külföldi versenykilóméternek  köszönhetően  -tette hozzá Sáfár Tamás, a csapat igazgatója

 Az MBH Bank Cycling Team versenyzőinek eredményei:

60 km

3. Péter-Lichtenberger Ábris, 4. Erdős Dániel

100 km

  1. Orosz Bálint, 3. Sidló Dániel, 5. Balogh Zsombor 7. Mórocz Barnabás 16. Wermeser Zsombor