Mosószert és öblítőt rabolt a 19 éves tolvaj

2025. 01. 27., 13:28
Kamera buktatta le azt a 19 éves kiskunhalasi férfit, akit pár órán belül elfogtak a nyomozók.

Arról érkezett bejelentés a rendőrségre január 24-én délután, hogy valaki kirabolt az utcán egy 52 éves asszonyt Kiskunhalason. A sértett elmondta, hogy a városban kerékpározott, amikor egy számára ismeretlen férfi odaszaladt mellé, és lerántotta a hátsó csomagtartóról a fonott kosarát. A mozdulattól elvesztette uralmát a kétkerekű felett, és elesett. A tolvaj futva menekült el a kosárral, amiben csupán takarítószerek – öblítő és mosószer – voltak. A nő szerencsére nem sérült meg az esés következtében, a történtekről pedig egyből értesítette a rendőröket.

A kiskunhalasi nyomozók rablás miatt indítottak eljárást ismeretlen elkövetővel szemben, és adatgyűjtésbe kezdtek. Munkájuk pár órán belül eredményesnek bizonyult, ugyanis a tolvaj menekülési útvonalán, az egyik házon biztonsági kamerát találtak. A felvételt visszanézték, amin jól látszódott a tolvaj. Az elkövető azonosítása sem okozott nehézséget, mivel előélete miatt ismert volt a nyomozók körében. Elfogták a 19 éves helybélit, és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. A rendőrök kezdeményezik a letartóztatását.

forrás: police.hu