A bölcsődeépítés után újabb fejlesztésekkel erősíti Kecsemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Kadafalva térségi, központi szerepét. Az uniós és kormányzati TOP PLUSZ támogatásokból, illetve önkormányzati forrásból mintegy három év alatt, több mint 1,6 milliárd forintos beruházás valósul meg a városrészben. A legnagyobb ezek sorában a maga nemében egyedülálló intézmény, a Kada Elek Egészségügyi és Közösségi Központ megépítése lesz.
Kecskeméten a Rudolf-kert Kislovardájának felújításával zárult az a több mint 1.7 milliárdos uniós TOP-os forrásból, valamint mintegy 450 milliós helyi önkormányzati támogatásból megvalósított projekt, melynek keretében megtörtént az egykori Rudolf laktanya közel 10 hektáros, környezeti szennyezéssel érintett területének tehermentesítése, lőszermentesítése, a terület ivóvíz és szennyvíz víziközmű gerincvezetékének kiépítése, valamint a Rudolf laktanya nyugati részének zöldterületi rehabilitációja. A Kislovarda épülete az örökségvédelmi szempontokat maximálisan figyelembe véve kapott új külsőt és új funkciót, amely így otthont adhat városi rendezvények, koncertek, kulturális események megrendezéséhez. A létesítmény fenntartója a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ lesz.
Összesen 928 millió forint támogatásban részesült a Nagy-Gombakert Kft. a Vidékfejlesztési Program két pályázatának köszönhetően. Az egyik az energetikai korszerűsítésre, a másik pedig a gombaelőállító üzem fejlesztésére irányult. A beruházásokat ma (péntek) adták át hivatalosan a cég telephelyén, ahol az üzemátadó mellett egy együttműködési megállapodást is aláírt a vállalatból létrejövő Pilze-Nagy Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
Egyszerre három óvoda és egy bölcsőde újult meg Kecskeméten 809,60 millió forintos vissza nem térítendő uniós TOP PLUSZ forrásból, valamint önkormányzati önerőből. A projektnek köszönhetően a Csipcsirip Bölcsőde mellett a Corvina Óvoda 3 feladatellátási helye - a Ceglédi Úti Óvoda, az Ifjúság Úti Óvoda és a Forradalom Utcai Óvoda - épületeinek felújítása történt meg 2024. évben.
530 millió Ft támogatást nyert a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága az egyedülálló természeti értékekkel bíró Csaj-tó ökológiai fejlesztésére. A KEHOP Plusz által elnyert támogatás által többek között javítják a madarak élőhelyminőségét és a védett fajok életfeltételeit is.
Szerda délután ünnepélyes keretek között adták át Jakabszálláson az újonnan elkészült mélyfúrású ivóvízkutat, amely a település víziközmű szolgáltatásának biztonságát szolgálja. A rendezvényen részt vett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, valamint V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.
2019 óta csaknem 60 milliárd forintot fordított a kormány a Magyar Falu Program keretében Bács-Kiskun vármegye falvaira. Erről Gyopáros Alpár beszélt múlt héten szerdán Apostagon. A kormánybiztos az országjáró fóruma előtt adott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a program idei költségvetése meghaladja a 100 milliárd forintot.
Szerdán ünnepélyes keretek között írták alá a kecskeméti Megyeházán azokat a támogatói szerződéseket, amelyek értelmében 20 köznevelési és két humán fejlesztési projekt valósulhat meg Bács-Kiskunban. A beruházások összértéke meghaladja a 6,5 milliárd forintot, és 26 települést érintenek.
Megszületett a kormányhatározat a kecskeméti vasútállomás átfogó fejlesztésének, az ún. intermodális csomópont létrehozásának támogatásáról. A kormány 15 milliárd forint támogatást biztosít a nagyívű projekt megvalósítására, melynek eredményeképpen európai színvonalú tömegközlekedési csomópont jöhet létre Kecskeméten.
Elkezdődött a kecskeméti Halasi úti híd felújítása a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában. Az 1982-ben épült, 597 méter hosszú híd korszerűsítése során kicserélik a dilatációs szerkezeteket és 15 erősen károsodott tartógerendát. Emellett megújulnak a hídkorlátok, a közvilágítási oszlopok, a vízelvezető rendszer és a gyalogoslépcsők is. A betonfelületek speciális védőbevonatot, a híd pedig új aszfaltburkolatot kap.
Hatalmas elismerést jelent és feladatot is ad Kecskemét számára a Mercedes folyamatban lévő beruházása, amellyel a gyár majdnem megduplázza területét és a foglalkoztatottak számát is jelentősen növeli. Jens Bühler, a kecskeméti Mercedes gyár igazgatója a napokban egy interjúban hangsúlyozta, hogy a Mercedes azért jött Kecskemétre, hogy itt is maradjon, ami nagyrészt a kecskemétiek elkötelezettségének és a jó munkaerőnek köszönhető. A város polgármesterét a gyárigazgató nyilatkozata kapcsán kérdeztük arról, milyen hatása lesz Kecskemétre a dinamikus bővülésnek.
Két napirendi pontban is foglalkoztak ma a képviselők, az uniós forrásokra alapozott TOP Plusz program helyi fejlesztéseivel. A Kecskemét következő 7 éves időszakát alapjaiban meghatározó program részleteiről szóló előterjesztéseket egyhangúlag fogadta el a közgyűlés.
Február végéig lehetett infrastrukturális fejlesztések kapcsán pályázni a Magyar Labdarúgó Szövetségénél, s ahogy arról klubunk ügyvezetője, dr. Filus Andor beszámolt, a Széktói Stadion fedésére is konkrét terveket adtak be.
A közterületek használata, TOP Plusz fejlesztések, Kecskemét 5 évre szóló gazdasági programja. Ezek voltak a legfontosabb napirendi pontok ma (kedd) délelőtt a Gazdálkodó Város Bizottság ülésén.
Kecskemét 5 éves gazdasági programja, valamint a következő 7 év uniós TOP Plusz fejlesztései. Ezek voltak a legfontosabb és legtöbb kérdést és hozzászólást eredményező napirendi pontok, ma délelőtt a Fejlődő Város Bizottság ülésén.
Hosszútávú megállapodást kötött a Márka Üdítőgyártó Kft. a ’70-es és ’80-as évek meghatározó üdítőitalának, a Traubisoda gyártásának és forgalmazásának jogaira. Ezzel pedig egy újabb ikonikus márka tér vissza a magyar fogyasztók mindennapjaiba, három különböző ízben.
Első olvasatban tárgyalták és egyhangúlag elfogadták ma (kedd) délelőtt a szakbizottságok összevont ülés keretében Kecskemét 2025-2030. évekre vonatkozó Gazdasági Programjának munkaanyagát. Az előterjesztést az önkormányzati törvény előírásainak megfelelően a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. készítette és mutatta be a képviselőknek. A jelenleg több mint 100 oldalas dokumentum meghatározza majd a következő öt évre Kecskemét rövid- és középtávú fejlődési irányait, figyelembe véve a város aktuális helyzetét és kihívásait. A program egyik újdonsága az úgynevezett kompakt város megvalósítása, amelynek keretében városi alközpontokat alakítanak ki, erősítik a városrészek közötti kapcsolatokat, valamint bővítik a lakhatási lehetőségeket.
Kecskeméten ülésezett a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Német Tagozata szerda délelőtt. Az elnökségi ülést követően a Magyar Német Tagozat elnöksége ellátogatott a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházába is.
A Mercedes új kecskeméti gyára is elkezdi a sorozatgyártást a jövő év elején, ezzel duplájára nő a vállalat magyarországi gyártókapacitása - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Stuttgartban.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.