A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik otthonában törtek rá az idős, egyedül élő férfire, akit egyikük lefogott, társa pedig a pénzét követelve több alkalommal is megütött.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki két gyermeke jelenlétében hangosan szidalmazott, majd veréssel fenyegetett meg egy buszsofőrt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki 36 ügyfelét 380 millió forinttal károsította meg azáltal, hogy a bedőlt hiteleik rendezésére átvett összegeket ellopta.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki nem adott elsőbbséget a sértett kerékpárosnak, aki emiatt az autónak ütközött. A vádlott a helyszínen megállt, ám kis idő múlva elhajtott anélkül, hogy tőle elvárható segítséget nyújtott volna a súlyosan sérült nőnek.
Az első ügyészi törvény kihirdetésének 153. évfordulóján megtartott Ügyészség Napja alkalmából a Bács-Kiskun vármegyei ügyészi szervezet kollégái nívós elismerésben részesültek.
A Kecskeméti Járási Ügyészség gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy fiatal férfival szemben, aki az egyik e-mail címéről a másikra tizenkettedik életévüket be nem töltött gyermekekről készült pornográf videófelvételeket továbbított.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy gyorshajtóval szemben, aki egy őz kikerülése során összeütközött a szemből jövő személygépkocsival.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki az utcára kirohanó és őt megugató kutyák miatt összevitatkozott a sértettel, akit olyan súlyosan bántalmazott, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Kecskeméti Járási Ügyészség az állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki a kutyája fejére egy balta élével nagy erővel lesújtott.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben. A vádlott a háza előtt, egy fémrúddal megütötte a sértettet, aki azért csengetett be hozzá, hogy számon kérje rajta, amiért korábban indulatosan rászólt a háza előtt rollerező gyerekeire.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a lakásotthonból megszökött lány bizalmába férkőzött és több mint fél éven át prostituáltként dolgoztatta, miközben rendszeresen éheztette és bántalmazta.
A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen, bűnszervezet tagjaként elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emelt egy magyar férfival szemben, aki egy Ausztriából irányított embercsempész bűnszervezet részére magyar gépkocsikat vásárolt meg és adott át azért, hogy a sofőrök azzal szállíthassák a migránsokat.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy fiatalkorú fiúval szemben, aki édesapja autóját vezetve Ladánybene közelében lesodródott az útról és az út menti árokba hajtott. A baleset következtében utasa súlyos sérüléseket szenvedett.
A Bajai Járási Ügyészség 4 rendbeli csalás bűntette miatt vádat emelt egy könyvelővel szemben, aki a megbízási díjat éveken át úgy vette át ügyfeleitől, hogy a személyes találkozások során azzal nyugtatta őket, hogy a könyveléssel és a vállalkozások adózásával minden rendben van, valójában azonban érdemi könyvelési tevékenységet nem végzett.
Kilenc hónap - két év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést, valamint három év foglalkozástól eltiltást kapott egy 49 éves lajosmizsei férfit, akivel szemben költségvetési csalás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután az általa ellopott mobiltelefont egy bokor alá rejtette, becsületes megtalálóként, 6 ezer forint fejében visszaadta a tulajdonosának.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette miatt vádat emelt egy hattagú bandával szemben, akik a szerb-magyar államhatártól 10 migráns személy szállítását szervezték meg. A csempészett személyeket két autóval fuvarozták, a szállítás zavartalanságát pedig egy előfutó autóval biztosították. Az egyik autót a rendőrök Kerekegyházánál lekapcsolták, a másik autó azonban sikeresen eljutott a migránsokkal a nyugati határig.
A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 1 év 3 hónap - végrehajtásban 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy 22 éves román férfit, akivel szemben kifosztás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Bajai Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki közel két év alatt 120 gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket és diafilmeket úgy árult előre fizetéssel a közösségi oldalon, hogy azokkal sosem rendelkezett.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.