A Kecskeméti Járási Ügyészség vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt vádat emelt egy, a Dunán közlekedő szállodahajó kapitányával szemben, aki Bajánál elhagyta a kijelölt hajóutat és emiatt a hajóval a meder szélén lévő mólónak és az ahhoz kapcsolt rendőrségi ponton kikötőnek ütközött.
A Kiemelő magazin mai fókuszában az online csalás állt. A bűnszövetkezetek sajnos egyre kifinomultabb módszereket alkalmaznak, mely olyannyira megtévesztő, hogy kortól, nemtől, végzettségtől független bárki áldozattá válhat. A KTV hétfő esti vendégével dr. Négyessyné dr. Bodó Mariannával, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjével beszélgettünk ebben a témában.
Az online csalások szerepeltek központi témaként a pénteken megtartott 55. jogásznapon, melyet ezúttal is a Magyar Jogász Egylet vármegyei szervezete rendezett a Kecskeméti Törvényszéken. A nap célja, hogy az egyre többeket érintő, kibertérben elkövetett pénzforgalmi csalásokkal kapcsolatban a jogásztársadalom megossza egymással a tapasztalatait.
A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság döntését, amivel három hónappal - 2025. április 14. napjáig - meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folytatnak nyomozást.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki másfél éven át rendszeresen bántalmazta a neki nemcsak lakhatást, de megélhetést is biztosító idős anyját.
A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 5 év fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 27 éves férfit, akivel szemben rablás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt vádat emelt egy nővel és két férfival szemben, akik egy ismerősük telefonjának feloldókódja ismeretében a mobilbanki alkalmazásába is be tudtak lépni és ezt kihasználva 100 ezer forinthoz jutottak.
Súlyosabb büntetés kiszabását kérte a másodfokú eljárásban az ügyészség azokkal a vádlottakkal szemben, akik több mint 17 milliárd forint kárt okoztak a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnek egy, a Quaestor-cégcsoporthoz is kapcsolódó ügyben - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki nagy mennyiségben értékesített amfetamint, marihuánát, extasyt és kokaint Kecskeméten. A férfi mellett a vádlottak padjára kerül az élettársa, az egyik beszállítója és három vevője is.
A Kecskeméti Járási Ügyészség egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki több alkalommal is egy másik autóra kiadott rendszámmal vezette autóját Kecskeméten. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták, autójával menekülni kezdett, majd utasait hátrahagyva szaladt el a rendőrök elől.
A Kecskeméti Járási Ügyészség személyi szabadság megsértése, garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy férfi a nyílt utcán hosszas üldözést követően kiskorú ismerősét elkapta és visszatartotta azért, hogy az időközben odaérkező női társa bántalmazza. A megtámadott lány a rendőrség közelben lévő épületébe menekült.
Közbiztonsági szempontból nyugodtan, békésen telt a decemberi, ünnepi időszak Kecskeméten, amelyben meghatározó szerepe volt a 2023 nyarán létrejött közbiztonsági fórumnak. A rendvédelmi szakemberekből álló testület mai(kedd) sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a szervezeten belül létrejött Csillag csoportnak köszönhetően eltűntek a városból az erőszakosan kéregető hajléktalanok is. Volt olyan nap is, amikor egyetlen bűncselekmény bejelentése sem történt Kecskeméten.
A Kecskeméti Járási Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt azzal a négy férfival és két nővel szemben, akik miután nem engedték be őket az egyik kecskeméti szórakozóhelyre, megfenyegették a biztonsági őröket, majd poharakat, hamutálakat, asztalokat és székeket dobáltak feléjük.
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás, zsarolás és csalás bűntette miatt vádat emelt egy fiatalkorú elkövetővel szemben, aki előbb egy kisfiútól csalt ki pénzt, azt ígérte neki, hogy majd ő visszaadja azokat a bántalmazásokat, amiket a kisfiú kapott az apjától. Majd a gyermek édesanyját zsarolta eredményesen, végül pedig kirabolta a fiút.
Újabb brutális állatkínzás került nyilvánosságra január elején, mely ügyben folyik a nyomozás. A legutóbbi hasonló eset elkövetője, aki az autóhoz kötötte és úgy vonszolta kutyáját, az állat halálát okozva ezzel, tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott az állatkínzásért. Mikor kaphatna valaki letöltendő börtönbüntetést állatkínzásért? Mi lehetne az a visszatartó erő, mely csökkentené az állatkínzások számát? Erről kérdeztük dr. Sárközy Szabolcsot, a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivőjét.
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak az 51 éves férfinek, akivel szemben lőszerrel visszaélés bűntette miatt folytatnak eljárást. Ő lövöldözött egy gépkarabéllyal a Kiskunhalasi Járásbíróság épületében még 2016-ban.
A Kecskeméti Járási Ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt letartóztatását indítványozta annak a férfinak, aki a korábbi kényszergyógykezelésének megszüntetését követően ismét átalakított gépkarabélyt és 154 éles lőszert szerzett.
Csütörtökön nyújtotta be az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatásának 3 hónappal történő meghosszabbítását, ma pedig már döntött is az ügyben a Kecskeméti Törvényszék. A férfi letartóztatását április 14-ig hosszabbították meg.
Az ügyészség kezdeményezte a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. János letartóztatásának 3 hónappal történő meghosszabbítását – tudta meg a Magyar Nemzet a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől. Ezt az indítványt tegnap nyújtották be a bíróságra, a döntés az ügyben a jövő héten várható.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.