Közel 100 sírt tettek rendbe csütörtök délután a KSZC Gáspár András Technikum kadétjai és a Repülők és Rendvédelmiek Bajtársi Egyesülete a Kecskeméti Református temetőben. Az Országos Hadisír Karbantartó Program célja, hogy méltó módon ápolják a magyar katonák emlékét és erősítsék a fiatalok honvédelmi elkötelezettségét.
A szeptember 1-én kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán katonai eszközöket csoportosítanak át szeptember 26-28. között - közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Két új L–39 Skyfox típusú, többfunkciós, harcászati kiképző repülőgép érkezett az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz szeptember 12-én. Az égi rókák nagy szerepet játszanak a pilótaképzésben, hiszen segítségükkel a 21. század elvárásainak megfelelő oktatásban részesülnek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói.
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár közleménye szerint szeptember megnövekedett közúti forgalomra, zaj- és hanghatásra kell számítani Győr és Kecskemét között katonai konvojok miatt.
Úgynevezett beillesztő táboron vesznek részt a Honvéd Kadét Programban résztvevő oktatási intézmények 9. évfolyamos kadétjai augusztus 25-augusztus 29-ig Kecskeméten. A tábor lényegében csapatépítő jelleggel bír, hogy az újoncok megismerkedjenek egymással és a kiképzőtisztekkel.
Az államalapítás ünnepének reggelén a Kossuth téri tisztavatás után az égre szegeződtek a tekintetek: a Magyar Honvédség méltóságteljes és látványos légi parádét tartott Budapest szívében augusztus 20. alkalmából. A Duna feletti összehangolt repülések ízelítőt adtak a magyar légierő képességeiből a közönségnek.
A július végén történt betöréses lopást követően — már jóval az erről megjelent híreket megelőzően — a honvédelmi miniszter azonnal belső vizsgálatot indított, illetve nyomozás kezdődött. Ezek kapcsán — a folyamatban lévő vizsgálatokra és nyomozásra tekintettel — a tárca az alábbiakat hozza nyilvánosságra:
Szégyen. Ezzel a címmel tett közzé véleményt Bán János Kecskemét kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. A város elöljárója a kecskeméti repülőbázisra történt betöréssel kapcsolatban fogalmazta meg álláspontját. A közösségi médiában olvasható gondolatait mi is közzé tesszük.
Felröppent a hír, hogy a kecskeméti repülőbázisra illetéktelenek hatoltak be. A hír szerint az ott tárolt a MIG-29-esek orrkúpjai alatt lévő lokátortér alkatrészeit ellopták.
A Magyar Honvédség 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj idén ismét Lajosmizsén, a Liza Aqua Hotelben tartotta honvédelmi táborát. A fő sportág a judo volt, mint önvédelmi tematika, kedden a fegyverek és a lövészet is szerepet kapott, ma pedig, a zárónapon az akadálypályán kellett teljesítenie a táborozóknak.
Tiszteletadással köszöntötték a Litvániába induló mintegy 80 katonát a kecskeméti repülődandár bázisán a közelmúltban. Augusztus 1-től a NATO küldetésben négy Gripen harci repülőgép is részt vesz majd a baltikumi országok légterének a védelmében.
Új lehetőségeket nyitnak meg a pilótaképzésben a Kecskemétre beérkezett L-39 Skyfox típusú harcászati-kiképző gépek. Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál települő gépek legfőbb feladata lesz a Magyar Honvédség vadászpilóta-képzésének biztosítása – mondta Könczöl Ferenc dandártábornok, az alakulat parancsnoka.
Beengedték az M1/KTV stábját az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz, azon belül is abba a helyiségbe, ahol az L-39-es repülők szimulátorai találhatók. A három harcászati kiképzőgép a múlt héten érkezett Kecskemétre, most pedig azt nézhettük meg, milyen is ezekkel a Skyfoxokkal repülni.
Katonai tiszteletadás mellett fogadták a magyar folyami hadihajózás kiemelkedő alakja, a hetven éve elhunyt Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány és a felesége, Losonczy Edina hamvait a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár kecskeméti bázisán ma délelőtt.
Az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár 2025. május 19-20. 16:00-22:00 óra között kiképzési repüléseket hajt végre. Nagyobb zaj- és hanghatásra kell számítani Kecskemét, Szolnok, Eger, Debrecen, Miskolc, Mezőkövesd, Tiszafüred, Szigetvár, Nagyatád, Kadarkút, Veszprém, Hajmáskér, Várpalota, valamint Kaposvár térségében.
A Honvéd Kadét Programban résztvevő iskolák diákjai csapatlátogatáson vehettek részt ma (szerda) az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101 Repülődandár területén. A diákoknak többek között őrkutya, gripen, pilótaruha- és felszerelés bemutatót szerveztek a repülőbázison.