Teljes útlezárás volt Zsana mellett az 5408-as úton, miután két személyautó frontálisan karambolozott. A balesetben egy nő súlyosan, két férfi pedig könnyebben sérült meg.
A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása és ittas járművezetés miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki miután autójával elsodort egy kivilágítatlan kerékpárost, megállás nélkül elhajtott a helyszínről.
Négyen sérültek meg, amikor munkásokat szállító kisbusz csapódott szalagkorlátnak az M5-ös autópályán Kecskemét közelében, amitől ketten kirepültek a járműből.
Szörnyű tragédia történt szerda délután Bácsbokodon a Tóth Kálmán utcában, ahol teljes terjedelmében égett egy családi ház. A lángokban egy 67 éves mozgáskorlátozott férfi életét vesztette, aki egyedül lakott az épületben.
Október 1-jén az Idősek Világnapja alkalmából egész délelőttön át tartó tematikus nap zajlott a Katona József Könyvtárban, mely a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Városi Szociális Közalapítvány és a Katona József Könyvtár közös szervezésében valósult meg. A mai eseményen 80 nyugdíjas vett részt, akik számára egészségügyi szűréseket is biztosítottak a helyszínen.
A Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt három fiatalkorúval szemben, akik fogyasztókból váltak kábítószer kereskedővé.
Tizenkilenc gyanúsítottja van annak a szövevényes ügynek, amelyet a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai a napokban fejeztek be.
Egy szemtanú bejelentése nyomán a rendőrök rövid idő alatt elfogták azt a két férfit, akik vascsővel és ólmosbottal (viperával) estek neki egy sértettnek, hogy behajtsanak tőle 2000 forintot.
A szeptember 1-én kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán katonai eszközöket csoportosítanak át szeptember 26-28. között - közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
Egy 32 éves férfit több bűncselekmény miatt kerestek Kecskeméten. Amikor a nyomára bukkantak, éppen egy frissen lopott rollerrel gurult, ami azóta visszakerült jogos tulajdonosához.