Egy BMW-s az 5407-es úton 50 helyett 136 km/órával hajtott – neki a maximális, 468.000 forintos bírságot szabják ki. Többek között ez is kiderült a rendőrség legfrissebb közlekedésrendészeti híreiből.
Súlyos baleset történt hétfőn délután az 55-ös főút 111-es kilométerszelvényénél, a Baja és Pörböly közötti szakaszon, ahol egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött össze. A motor az ütközést követően az árokba csapódott, majd kigyulladt.
Vasárnap este Kecskemét főtere helyett a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház adott otthont a különleges zenei élménynek: José Cura világhírű argentin tenor és Szamosi Szabolcs Liszt-díjas orgonaművész közös koncertje a Nyitott Városháza programsorozat keretében valósult meg. Az esemény ingyenes volt, és a klasszikus és egyházi zene mesterműveit vonultatta fel, többek között Bach, Gounod, Franck, Verdi és Ramirez műveit.
Úgy tudjuk, hogy a Kiss Zsigmond utcán haladt a Chevrolet személygépkocsi, amikor balra nagy ívben egy cukrászda parkolójába akart bekanyarodni, de vezetője későn vette észre a szemből érkező Suzukit és összeütköztek. A két járműben összesen öten ültek, közülük egy személy súlyosan, míg négyen csak könnyebben sérültek meg, a sérültek között van két gyermek is.
A Kecskeméti Járási Ügyészség magánlaksértés és könnyű testi sértés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki láthatásra érkezve, szóváltást követően volt feleségére támadt.
Beengedték az M1/KTV stábját az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárhoz, azon belül is abba a helyiségbe, ahol az L-39-es repülők szimulátorai találhatók. A három harcászati kiképzőgép a múlt héten érkezett Kecskemétre, most pedig azt nézhettük meg, milyen is ezekkel a Skyfoxokkal repülni.
Június 2-án délben megdöbbentő jelenetnek lehetett tanúja a KeKo Hetényegyházából induló buszjáratának utazóközönsége. Az egyik utas a buszsofőr vezetőtér fülkéjét totálkárosra rúgta szét, miután szerinte a sofőrnek fel kellett volna vennie egy út mellett integető nőt. Tettét nem vállalva a helyszínről elmenekült. A rendőrség vizsgálatot folytat, az elkövető tette hivatalos személy elleni cselekménynek minősül. A kár többszázezer forint.
Motoros és gépkocsizó, karos forgalomirányítás és intézkedéstaktikai feladatok várták a rendőröket ma a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjában, valamint Kecskemét belvárosában. A mai napon szervezték meg ugyanis a XIII. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy állítólagos tartozás miatt kirobbant vitát követő verekedés során páros lábbal, teljes erőből ráugrott a földön fekvő sértett mellkasára, akinek az életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
Meghiúsult üzlet, betört szélvédők. Végül az egyik sértett is gyanúsított lett. Ez a mérlege annak a bűnügynek, amit a kecskeméti nyomozók a napokban adtak át az ügyészségnek.
Folyékony szappant és fürdősót öntöttek a belvárosi Hírös Forrás szökőkútba Kecskeméten. Az eset tegnap éjszaka történt és arról, a térfigyelő kameráknak köszönhetően videó felvétel is készült. A Kecskeméti Városüzemeltetési Kft. rendőrségi feljelentést tett az eset kapcsán.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni vétség és ittas járművezetés miatt vádat emelt egy sofőrrel szemben, aki ittasan közlekedve nem állt meg a vasúti átjárónál és az arra haladó mozdonnyal ütközött.
Fajsz határában szörnyű baleset történt hétfő délután: egy Renault személyautó lesodródott az útról, majd fának csapódott. A járműben hárman utaztak, közülük ketten életveszélyesen megsérültek, őket mentőhelikopter szállította Kecskemétre és Pécsre. A harmadik utast Kalocsára vitték a mentők.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.