A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki azért, hogy az őt befogadó idős nőt megölje, a ház melletti terménydarálóba hígítót és lakkbenzint helyezett el, majd benzinnel lelocsolta a sértettet, akinek szerencsére még azelőtt sikerült elmenekülnie, hogy a férfi az éghető anyagokat meggyújtotta volna.
Egy 21 éves nő idén márciusban azzal ment be a rendőrségre, hogy a vonaton ellopták a mobiltelefonját. A rendőrök kifaggatták a történtekről, ám gyanús volt, amit előadott, ezért alaposan utánajártak az esetnek. Kiderült, hogy a lány még januárban az egyik telefontársaságtól – 0 forint kezdőrészlettel – hitelre vásárolt három készüléket félmillió forint értékben. Ezek közül […]
Kevesebb baleset történt Bács-Kiskun vármegyében az idei első félévében, mint egy évvel korábban. Erről a Központi Statisztikai Hivatal adott tájékoztatást. A balesetek nagy részét az elsőbbségadás szabály be nem tartása okozta.
Szörnyű perceket élhetett meg az az édesanya, akinek az otthonát szinte megostromolta két férfi.
A két rabló 54 ezer forintot vitt el, a rendőrök azonban estére őrizetben vették a két bűnelkövetőt.
Kopogtatásos módszer buktatta le azt az alig 20 éves sofőrt, aki több mint 1 000 doboz cigarettával tömte ki járművét - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóság pénzügyőreinek elég volt néhány koppintás, hogy kiderüljön, ezúttal nem üres az oldalfal.
Súlyos baleset történt Öttömösön: egy személyautó hajtott bele egy kivilágítatlan burgonyakombájnba. Az autó utasait, egy balotaszállási idős férfit és női utasát kórházba szállították.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki céges telefonszámmal álneveken regisztrálva óvodáskorú gyermekek szexuális sanyargatásáról készült felvételeket töltött le a telefonjára.
Fiatalok utaztak abban az autóban, amelyet a rendőrök Kiskunfélegyházán állítottak meg – az egyik utasnál többféle kábítószert találtak, a sofőrrel szemben pedig felmerült a járművezetés bódult állapotban gyanúja.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvankilencedik, valamint a Köztársaság kikiáltásának harminchatodik évfordulója alkalmából a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepi állománygyűlést tartott.
Szörnyű órákat élhetett át az az idős ember, akit állandóan pénzért szekírozott az unokája. A Kiskunhalasi Járási Ügyészség zsarolás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki évek óta félelemben tartotta a nagyapját és a tőle így megszerzett pénzt drogra költötte.
A Kiskunfélegyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban 1 év 4 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 39 éves férfit, akit a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség állított bíróság elé több bűneset miatt.
Az Európai Unió 2025. október 12-től új határellenőrzési rendszert vezet be több lépcsőben. A Magyar Rendőrség először a magyar–ukrán, majd a magyar–szerb, végül pedig a légi határátkelőhelyeken alkalmazza az Európai Határregisztrációs Rendszert.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.