Kategória: Kékfény
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2024.11.04

Crash - interaktív bűnmegelőzési előadás a színházban

Interaktív bűnmegelőzési előadás-sorozatot szervezett idén is a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Crash címmel a Kelemen László Kamaraszínházban. A középiskolásokat megszólító előadás ismét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházzal közösen valósult meg, amelyhez csatlakozott a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács is.
2024.11.02

Előzzük meg a halottak napi tüzeket

Az elkövetkező napokban többen kilátogatnak a temetőbe, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Sokan otthon is mécseseket, gyertyákat gyújtanak. Ahhoz, hogy méltó módon emlékezhessünk meg, előzzük meg a tüzet a temetőben és otthon is - írja a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
2024.10.31

Gyertyagyújtási szabályok: előzzük meg a tüzet

Rendkívüli figyelemmel kell lennünk a mindenszentek és halottak napi időszakban, már ami a mécses- és gyertyagyújtást illeti. Egy pillanat alatt megtörténhet a baj, amit csupán pár egyszerű szabály betartásával megelőzhetünk. Bár november 1-jén és 2-án minden gondolatunk elhunyt szeretteink körül forog, azért fontos az odafigyelés.