A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás és kábítószer birtoklás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki hajnalban, kábítószer fogyasztást követően a nyílt utcán dizájner drogot követelt ismerősétől, majd miután visszautasították, hátulról ököllel rátámadt és elvette az értékeit.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a képen látható férfi megtalálása érdekében. A gyanú szerint egy sportcipőt lopott el egy üzletből az áruvédelmi eszköz eltávolítása után.
A kecskeméti repülőbázis Gripen pilótái március 25-27. között az éves kiképzési tervnek megfelelően késő délutáni, esti, éjszakába nyúló repüléseket hajtanak végre.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6915-en léptek be Magyarországra szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5937-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
Információnk szerint egy Opel haladt Solt irányába, amikor neki balról egy mellékútról kihajtó Ford vezetője nem adott neki elsőbbséget és összeütköztek. Az ütközéstől a védett főúton haladó Opel még egy Hyundai személygépkocsinak is neki csapódott.
Az idei év a légierőről szól a Magyar Honvédségnél – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón rendezett nemzetközi konferencián, március 22-én.
A Kiskunfélegyházi Járásbíróság 2 év börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 31 éves férfit, akivel szemben testi sértés és személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség.
Sajtóhírek szerint kerti tóba eshetett egy kisfiú Úrihegyen. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint a helyszínen hosszasan küzdöttek a gyermek életéért, de nem sikerült megmenteni.
A Kecskeméti Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki közel egy millió forintot vett át a sértettől aranyékszerekbe és gyémántba történő befektetés céljából, azonban a pénzt nem a befektetésre fordította, hanem eltulajdonította, a sértettnek pedig csak egy 30.000 Ft-os gyűrűt adott.
A Kecskeméti Járási Ügyészség rablás kísérlete, garázdaság és lopás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki kéregetés során egy járókelő nyomába szegődve úgy tett, mintha kés lenne nála és leszúrással fenyegetőzve pénzt követelt tőle.
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki a sebességkorlátozás kétszeresét elérő sebességgel, figyelmetlenül végrehajtott sávváltása során előbb egy tanulóautónak, majd egy másik személygépkocsinak ütközött. A baleset következtében a tanulóautó egy fának csapódott, az abban ülő oktató pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
A jól ismert erős hanghatásra lehet számíztani mától három napon át Kecskemét felett is, mivel a Gripenek ismét délutáni és esti repüléseket hajtanak végre.