Motoros és gépkocsizó, karos forgalomirányítás és intézkedéstaktikai feladatok várták a rendőröket ma a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárjában, valamint Kecskemét belvárosában. A mai napon szervezték meg ugyanis a XIII. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Versenyt.
Meghiúsult üzlet, betört szélvédők. Végül az egyik sértett is gyanúsított lett. Ez a mérlege annak a bűnügynek, amit a kecskeméti nyomozók a napokban adtak át az ügyészségnek.
Fajsz határában szörnyű baleset történt hétfő délután: egy Renault személyautó lesodródott az útról, majd fának csapódott. A járműben hárman utaztak, közülük ketten életveszélyesen megsérültek, őket mentőhelikopter szállította Kecskemétre és Pécsre. A harmadik utast Kalocsára vitték a mentők.
Fejsérüléssel szállították kórházba azt a sofőrt, aki autójával egy veszélyes anyagot szállító tartálykocsinak ütközött az M5-ös autópályán, a kecskeméti északi csomópontnál.
Egy külföldön élő férfi több mint 25 millió forintot csalt ki idős emberektől egy általa irányított bűnszervezet segítségével. Telefonon rendőrnek adták ki magukat, és „óvadék” címén vették el az áldozatok pénzét.
Egy kecskeméti férfitól ismerőse lopta el a mobilját. A készüléket később pénzért adta volna vissza a tulajdonosnak a tolvaj társa, egy férfi. A rendőrök mindkettőjüket elfogták, a telefont pedig visszaadták.
A rendőrség közlekedésrendészeti összefoglalójából többek között az is kiderült, hogy május 21-én két gyalogosgázolás is történt Kecskeméten. A Vízmű utcán egy kisfiút ütöttek el a zebrán.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és jelentős mennyiségre elkövetett új pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt vádat emelt három férfival szemben, akik összefogtak annak érdekében, hogy zavartalan legyen a vevők ellátása.
Egy kecskeméti társasház lakóját zavarta, hogy egy fiatal férfi hangosan telefonált az épület előtt, ezért előbb csavarokat lőtt rá csúzlival, majd egy késsel mellkason szúrta. A Bács-Kiskun vármegyei nyomozók vádemelést javasolnak a 64 éves férfi ellen.
A Kiskőrösi Járásbíróság előkészítő ülésen 3 év 3 hónap fogházra és 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy férfit, akivel szemben halálos közúti baleset okozása miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
1640 gyorshajtó számíthat bírságra a megyei rendőrség múlt heti közlekedésrendészeti hírei alapján, és 20 olyan autóst igazoltattak, aki szeszes italt fogyasztott.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.