Két gyanúsított, köztük egy ügyész bűnügyi felügyeletét rendelte el szombaton a Budai Központi Kerületi Bíróság prostitúció elősegítésének bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló büntetőügyben. Sajtóinformációk szerint az ügyésznőt hivatali visszaéléssel is meggyanúsították, a férfi gyanúsított pedig korábban rendőrként, kommandósként teljesített szolgálatot.
A Kecskeméti Törvényszék mosdójában ájult el a férfi, a rendőrök miután megtalálták, azonnal elsősegélyben részesítették és értesítették a mentőszolgálat munkatársait.
Éppen az egyik Büntetés-végrehajtási Intézetből szabadult a férfi, amikor a bajai rendőrök elfogták. A gyanú szerint egyrészt kristályt árult, másrészt vagyon elleni bűncselekményekből származó tárgyakért cserébe adta a drogot.
A személyautó vezetője életét vesztette és a vele utazó kutya sem élte túl, amikor frontálisan ütközött egy kamionnal Szentes közelében, a 45-ös főúton.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályának a munkatársai vádemelést javasolnak négy rabló ellen, akik oly mértékben bántalmazták áldozatukat, hogy az a kórházban belehalt a sérüléseibe.
Egy 80 év körüli férfi életét vesztette, amikor csatornába zuhant és teljesen elmerült egy személyautó a Kunszentmiklós és Kunadacs közötti 5211-es úton.
Egy kecskeméti áruház parkolójában árulta a kristályt egy férfi. A drogüzletbe még a családtagjait is bevonta, fő beszállítója pedig egy ceglédi férfi volt. A rendőrök adásvétel közben csaptak le rájuk.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai több, a megyeszékhelyen működő drogkereskedő ellen javasolnak vádemelést. A bűnbanda többféle tiltott anyagot terjesztett.
A Kiskőrösi Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés és kábítószer birtoklás miatt vádat emelt egy anyával szemben, aki a lányával együtt éveken át abból élt, hogy szintetikus drogokkal kereskedett. Az idősebb nőnél kábítószernek minősülő ecstasy tablettákat is találtak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.