Még 2022 nyarán őrizetbe vettek hat kecskeméti, valamint egy kiskunhalasi lakost, akik a gyanú szerint engedély nélkül üzemeltettek egy idősek otthonát a megyeszékhelyen. A nyomozók az ügy főkolomposát – egy 61 éves nőt – összesen 34 bűncselekménnyel gyanúsítják. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága vádemelési javaslattal zárta le az eljárást.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a fogyatékkal élő ismerősét egy parkban leitatta azért, hogy megszerezze az arany nyakláncát, majd ezután még bántalmazta is, mielőtt kitépte a nő nyakából az ékszert.
A Szegedi Ítélőtábla közleménye szerint legkorábban is csak 25 év múlva szabadulhat az a férfi, aki ittas ismerősét bántalmazta, majd az eszméletlen sértettre rágyújtotta a házat.
Videó rögzítette annak a 26 éves férfinek a bűntetteit, aki többek között egy kerékpáron hagyott szatyrot lovasított meg. Másodpercek – és persze alkalom! – kellettek csak a lopáshoz.
49 bűntény, 38 millió forint kár, 14 millió forint bűnügyi költség. A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli csoportosan, bűnszövetségben elkövetett kifosztás, lopás, közokirattal visszaélés és jármű önkényes elvétele miatt vádat emelt egy 20 főből álló bűnözői csoporttal szemben, akik autópályák pihenőhelyein parkoló járművekben alvó autósokat fosztottak meg értékeiktől.
A kiskunhalasi buszpályaudvaron odalépett egy férfi az egyik várakozóhoz január 13-án 17 óra 10 perckor, és pénzt kért tőle. Miután nem kapott semmit, a zsebéből félig előhúzott egy bicskát.
A kiskunfélegyházi kapitány éppen a helyszínen volt, azonnal az asszony segítségére sietett. A helyszínről elhajtó sofőrt az eljárás során eltiltották a járművezetéstől és megbírságolták.
Egyetlen nap alatt három olyan eszközt foglaltak le a készenléti rendőrök, melyekkel magánszemélyek a törvényt megszegve próbáltak - többek között - hatósági megjelenést színlelni.
Kigyulladt egy lakóház Akasztón, a Petőfi Sándor utcában. A tűzben egy 20 éves fiatalember meghalt, míg apját életveszélyes állapotban szállították kórházba. Az épület egy része beomlott, a lángokat öt vízsugárral fékezték meg a tűzoltók.
Baleset történt az 53-as főúton, Kiskunhalas és Pirtó között, ahol egy motorkerékpár és egy személyautó ütközött. A motoros megsérült, őt a kiskunhalasi kórházba szállították a mentők.
A gyanú szerint kábítószert fogyaszthatott a fiatal, amikor a vizes úton megcsúszott, majd a belső szalagkorlátnak csapódott egy gépkocsi az M5-ös autópályán
Kiskunhalason, az 53-as főút belterületi szakaszán egy kamion ütött egy kerékpárost, aki az ütközés után az árokba zuhant. A baleset helyszínén a rendőrség félpályás útlezárás mellett vizsgálta az eset körülményeit. A sérültet kórházba szállították.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.