Blaszák Lilla a Bácsvíz KVSC versenyzője országos csúccsal ezüstérmes lett 200 méteres felszíni úszásban, a kínai Csengtuban zajló világjátékok vasárnapi versenynapján.
A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a BVSC-Zugló vendége volt vasárnap a fővárosban a KTE. Harcos, küzdelmes meccsen arattuk az idény első, nagyon fontos sikerét. Gera Zoltán, a KTE vezetőedzője szerint nehéz mérkőzés volt, nem is játszottunk igazán jól, de a legfontosabb a három pont megszerzése volt. Csak gratulálni tudok a játékosoknak, bízom benne, hogy ez a siker önbizalmat fog adni a jövőre nézve is, ebből tudunk tovább építkezni. Köszönjük a szurkolók buzdítását is, nagyszerű hangulatot teremtettek!
Sokan csak akkor kapcsolják be a klímát, amikor már elviselhetetlen a hőség otthon, pedig ezzel épp az ellenkezőjét érik el annak, amit szeretnének. A szakértők szerint a nyári hűtés akkor a leghatékonyabb és legegészségesebb, ha a klímaberendezés folyamatosan, alacsony fokozaton működik, akárcsak télen a fűtés. Nemcsak a komfortérzet javul, de az áramszámla is alacsonyabb marad. A 8 fokos szabály betartásával ráadásul az egészségünket is megóvhatjuk a túlhűtés okozta megfázástól vagy hőstressztől.
Vasárnap 19 órás kezdéssel a BVSC-Zugló vendégei leszünk az NB II-ben. Ellenfelünkkel igen rég találkoztunk utoljára, az eddigi örökmérleg pedig teljesen kiegyenlített a két csapat között.
Takács Luca harmadik helyezést ért el távolugrásban, valamint aranyérmet szerzett magasugrásban, Kovács Nóra pedig aranyat nyert 50 m mellúszásban, és bronzot szerzett 100 méter mellúszásban. A kecskeméti fiatalok tehát jól szerepeltek Tallinban, az 57. Nemzetközi Gyermek Játékokon. Fiatal sportolóink holnap dél körül érnek haza.
Augusztus 20. államalapító Szent István ünnepe, nemzeti ünnep, a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe, egyben az új kenyér ünnepe is. E napon a kecskeméti programok 18-órakor kezdődnek. Az ünnepi beszédet ezúttal Ignácz Bence a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója mondja majd. Mutatjuk a részletes programot:
2025. augusztus 11-én hétfőn faápolási munkálatok kezdődnek a Kaszap utcán. A Szarvas utca és a Kenderessy utca közötti szakaszon teljes útzár várható augusztus 15. péntekig minden nap 8.00 és 15.00 óra között. A munkaterület megközelítése tilos és életveszélyes, ezért kérjük az itt parkoló gépjárműveikkel előzetesen hagyják el a helyszínt.
Elkezdődött az egyetemi életre való felkészülés szezonja: a ponthatárok kihirdetését követően több ezer fiatal számára válik valóra az álom, hogy szeptembertől megkezdheti felsőfokú tanulmányait. A beiratkozás, a lakhatás és a gólyatáborok szervezése mellett azonban most van itt az utolsó pillanat, hogy a felvett hallgatók még egy valóban meghatározó döntést hozzanak meg: jelentkezzenek az MCC Egyetemi Programjába.
Bács-Kiskun vármegyében 13 település nyert összesen 772 millió forint támogatást úgynevezett helyi humán fejlesztésekre a TOP Plusz program keretében. A cél a társadalmi kohézió erősítése és a szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása. Részletek az alábbi összeállításban.
Az M8-as autópálya becsült költsége 23 milliárd forint, a kivitelezés még ebben a ciklusban elindulhat. Ugyanakkor Lázár János bejelentette azt is, hogy az új KRESZ jövő szeptemberétől léphet életbe.
Schöll Richárd az előző nyáron érkezett Kecskemétre Sopronból, és a mögöttünk hagyott szezonban fontos láncszeme volt a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek. A 23 esztendős center a 2025-26-os évadban is a hírös városi sikerekért fog dolgozni, és ezért sokat tett a nyáron is.
A Kecskeméti Járási Ügyészség állatkínzás és garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy párral szemben, mert egy veszekedésüket követően a nő az elsőemeleti lakásuk erkélyéről a házból éppen kilépő párja irányába dobta a tőle kapott házinyulat, amibe a férfi ezután még bele is rúgott.
Ketten sérültek meg - köztük egy embert a mentőhelikopter szállított el -, amikor összeütközött egy személykocsi és egy mikrobusz az M5-ös autópályán, Lajosmizse térségében.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.