A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia beruházásában, Kecskemét önkormányzatának támogatásával készült el a felújítás, amelynek köszönhetően új burkolatot kapott a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban található kültéri kosárlabdapálya. A 2014-ben átadott pálya az elmúlt 11 évben szinte folyamatos használatban volt, a felület elhasználódott, balesetveszélyessé vált, ezért volt szükség a felújításra.
Vasárnap 18 órakor a bajnoki címvédő, BL-szereplő Szolnok ellen csap össze a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban. A hírös városi csapatkapitány, Wittmann Krisztián szeretne bizonyítani társaival együtt hazai közönség előtt.
Remekül kezdett a Kecskemét, Tomasevic és Jarvi révén 0-4 állt két perc után az eredményjelzőn. Dautovic hármassal vétette észre magát, de egyből volt rá válasz, majd Karahodzsics büntetőivel 7-11-re módosult az állás. Sejfic és Ruják révén egyenlített az OSE, 11-11. Felváltva estek a kosarak, majd David révén a házigazda fordított, 16-15. Nőtt a differencia, ám Dautovic hármasa és Tomasevic büntetőjével sikerült egyre faragni a hátrányt a KTE-nek, így 22-21-el zárult az első etap.
Hétfőn nem várt, nagyarányú vereségbe futott bele az SG Kecskemét Nyíregyházán. A sebeket nincs azonban idő nyalogatni, hiszen csütörtökön már a PTE-PEAC lesz az ellenfél 18:30-tól a Messzi István Sportcsarnokban.
Október 3-án, pénteken lesz látható először a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a bajnokságban hazai környezetben. A 18 órakor kezdődő összecsapáson a tavalyi ezüstérmes Falco KC Szombathely lesz a kecskeméti kosarasok ellenfele.
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét nagy győzelemmel rajtolt el szombaton a bajnokságban. Az első negyed után a Kecskemét megtáltosodott és végletekig kiélezett összecsapáson győzte le a Zalaegerszeget idegenben. Többek között erről is beszélgettünk a KTV vendégével, Ivkovic Stojannal, a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szakmai igazgatójával.
Hamarosan, október 4-én tartjuk az Állatok Világnapját. Ennek apropóján az Argos Állatvédelmi Egyesület szervezett ismeretterjesztő, oktatási programot a Lánchíd Utcai Iskola diákjai számára a felelős állattartás fontosságáról, valamint tágabb környezetünk megóvásáról. A rendezvényen Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét tagjai is ott voltak, hiszen amellett, hogy védnökei az Egyesületnek, nagyon fontosnak tartják, hogy harmóniában éljünk bolygónk élővilágával.
A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét pénteken a PVSK elleni győzelemmel lezárta a felkészülési meccsek sorát. Szombaton Zalaegerszegen kezdik meg a bajnoki küzdelmeket. A felkészülésről Ivkovic Stojan szakmai igazgatót kérdeztük.
Kecskemét adott otthont szeptember 21-én annak a kiválasztó edzésnek, amely a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által szervezett Képző és Kiválasztó Program (KKP) részeként zajlott. A nap során 16 lány és 28 fiú mutathatta meg tudását a szakmai stábnak, akik közül a legjobbak esélyt kapnak arra, hogy egyszer a korosztályos válogatott keret tagjai legyenek.
Kecskemét adott otthont szeptember 20–21-én az MVM által szponzorált országos leány kadett bajnokság U16-os selejtezőjének. A kétnapos torna a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia lcsapatának diadalával zárult, akik minden mérkőzésüket meggyőző fölénnyel nyerték meg, és ezzel bebiztosították helyüket az országos kiemelt csoportban.
Történelmi sikert ért el Ilari Seppala a nyáron a finn válogatott tagjaként. Az északiak az Európa-bajnokságon a 4. helyen végeztek, és ez az ország kosárlabda történetében az eddigi legjobb eredmény. Seppala csütörtökön már visszatér Kecskemétre, és már alig várja, hogy belevesse magát a munkába.
Utolsó edzőmeccsére készül a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Az elmúlt hetekben folyamatos megmérettetéseken vett részt a klub, Debrecenben és Sopronban felkészülési kupákon játszottak, most pedig a PVSK lesz az ellenfelük péntek este.
A rutinos, idén immár „kosármagyarnak" számító center szerint rengeteget dolgoztak a nyáron azért, hogy elérjék céljaikat a jövő héten startoló, 2025-26-os bajnoki évadban.
Szeptember első napjaiban ismét megtelt a Mercedes-Benz Sport Akadémia csarnoka: a 13. évad ünnepélyes megnyitóját tartották, ahol a sport mellett a közösség ereje, a példamutatás és a jövő építése kapta a főszerepet. A rendezvényen a kosárlabda mellett a város és a régió sportéletének képviselői is jelen voltak, bizonyítva, hogy az Akadémia immár nem csupán egy utánpótlás-nevelő műhely, hanem a kecskeméti sportélet egyik zászlóshajója.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.