Szerdán biztosíthatja NBI A-csoportos tagságát a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét, amennyiben sikerül a 18 órakor kezdődő bajnokin legyőzni a Honvédot a Messzi István Sportcsarnokban.
A kiesés elől menekülő OSE visszavágott a Kecskemétnek szombaton a Tippmix Férfi NBI A-csoport playout, 6. fordulójában. A mérkőzés felvétele kedden 17-órakor látható a Kecskeméti Televízió csatornáján.
A kecskeméti kosárlabdaélet legendás alakjáról, a tavaly ősszel elhunyt Kégel Tamásról nevezték el a Mercedes-Benz Kosárlabda Akadémia egyik pályáját. – Ha valamit biztosan megtanulhattunk Kégel Tamás bácsitól, az az, hogy a sport nemcsak teljesítmény, hanem közösség, tanulás és szenvedély – fogalmazott a szombati pályaavató eseményen Ivkovicné Béres Tímea, az akadémia vezetője.
Szombaton Oroszlányban van jelenése a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétnek. Az OSE eddig nem tudott meccset nyerni a playoutban, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy könnyű dolga lesz a hírös városi férfi kosarasoknak.
Hétfőn és kedden is lesznek korábban rögzített kosárlabda mérkőzések a Kecskeméti Televízióban. Ma az NKA Universitas Pécs, kedden pedig az SZTE Szedeák elleni összecsapás látható a KTV-ben 17-órától.
Mint ismert, Ivkovic Stojan ellen fegyelmi eljárás indult, amelyet le is folytattak az MKOSZ illetékesei a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét szakmai igazgatójának bevonásával. A döntés értelmében 20 napra tiltották el a szakembert, valamint további 500 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. Ivkovic Stojan a május 14-i, Honvéd elleni hazai meccsen térhet vissza leghamarabb a kecskeméti kosárlabdacsapat padjára.
Idén is éremért küzdhetett a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia fiú junior csapata az országos döntőben. Dusan Markovic együttese végül a tavalyi szezonhoz hasonlóan ezúttal is a 4. helyen végzett. A munka ezzel viszont nem ért véget, sőt, bizonyos szempontból az csak most kezdődik el igazán.
A kecskeméti férfi kosárlabdacsapat szakmai igazgatója, Ivkovic Stojan kendőzetlenül mondta el, mit gondol a nagy port kavart nyilatkozata utáni helyzetről.
Április utolsó hétvégéjén rendezte meg a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia a IV. Szabó Mihály Emléktornát. A négycsapatos nemzetközi torna kiváló lehetőség volt az országos döntőre való felkészülés során.
A pécsi csarnokban tapasztalható technikai problémák miatt két és fél órán át gyűrték egymást a csapatok. A Duna Aszfalt-DTKH Kecskemétet viszont ez sem zökkentette ki, és nyerni tudott a playout 3. körében a PVSK ellen.
A húsvéti hosszúhétvégét Porecben töltötte a Kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U13-as csapata. Lakosa Zsolt és Gyímesi Balázs tanítványai az Adria Kupán vettek részt, ahol a nagyon hasznos nemzetközi tapasztalatok mellett bronzérmet is szereztek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.