Két győzelemmel kezdett és ezzel vezeti az U19-es bajnokság Piros csoportjának rájátszását a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia csapata. Az együttesben kiemelkedő teljesítményt nyújt a két utánpótlásválogatott játékos, a már felnőtt bajnokságban is bemutatkozó Kertli Ádám és Szemerédi Levente.
Az alapszakasz 7. körében a Messzi István Sportcsarnokban 98-79-re tudtak győzni a kecskeméti férfi kosarasok az Alba Fehérvár ellen. Szerdán 18 órától már a 20. fordulóban rendezik a "visszavágót" Székesfehérváron.
Nagyszerűen kezdte az U19-es bajnokság Piros csoportjának rájátszását a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia csapata. Dusan Markovic együttese előbb hazai pályán a Vasast (76–66), majd idegenben az NKA Pécset (59–61) győzte le. A kecskeméti gárda nagy célokat tűzött ki erre az idényre, erről kérdeztük a vezetőedzőt.
Nem múlt el nyomtalanul a kemény soproni összecsapás, voltak nehézségek a hét elején a csapat háza táján. A helyzet azonban rendeződött, így mindenki csak arra fókuszál, hogy ismét felülkerekedjenek a Honvédon pénteken a Messzi István Sportcsarnokban.
Január 24-én, pénteken az Oroszlányt fogadja a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban.
Mindkét csapat győzelemmel tudta venni az előző fordulót. A hírös városiak Szegeden nyertek fontos összecsapást, míg az Oroszlány a Szolnok ellen aratott bravúrgyőzelmet.
Fiatal kosárlabdázókkal, edzőkkel és a kísérő szülőkkel telt meg január 18-án a Mercedes-Benz Sport Akadémia, ahol megkezdődött az általános iskolák előkészítő csoportjaiban edző fiúknak is a bajnoksága. A leányoké már egy hónappal korábban elkezdődött, délelőtt már a második fordulót bonyolították le. Délután hat intézmény – a Piarista-, az Arany-, a Petőfi-, a Kodály-, a Mátyás- és a Zrínyi Általános Iskola – előkészítő csoportjaiban edző fiú csapatok mérkőztek meg egymással. A kosárlabda akadémia szakemberei figyelték a kosárlabda palánták mozgását, igyekezetét, szüleik pedig szurkoltak gyermekeiknek.
Szombaton 18 órakor Szegeden folytatja a férfi kosárlabda NBI A-csoport küzdelmeit a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét. Kemény összecsapásra van kilátás, hiszen mindkét csapat régóta vár egy újabb sikerre.
Seppala, Lee és Ivkovic sem volt bevethető szombaton a Falco ellen. A felforgatott hadrendben még több lehetőséget kaptak a fiatalok a címvédővel szemben.
A magyar férfi kosárlabda zászlóshajója, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vendégei lesznek szombaton 18 órától a kecskeméti férfi kosárlabdázók az NBI A-csoport 15. fordulójában.
Egészen végig nyílt volt a mérkőzés a szomszédvári derbin. A végén a Szolnoki Olajbányász sáfárkodott jobban a lehetőségeivel, és megnyerte a találkozót.
Hetedik lett Franciaországban a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia U13-as leány csapata egy nemzetközi tornán. Franconville városában 12 csapat részvételével rendezték meg a hagyományos Nemzetközi Karácsonyi Tornát december 27-29. között. A kecskeméti akadémisták másodszor kaptak meghívást a rangos eseményre.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.