Csapatunk a bajnoki szünetet Zuglóban zárta le egy edzőmeccsel, melyen 4-1-es sikert arattunk idegenben a BVSC ellen. A találkozó után vezetőedzőnk értékelt.
A válogatott szünetben sem állt meg az élet NB II-es csapatunk körül, a szakmai stáb és a játékosok folyamatosan azon dolgoznak, hogy az ősz második felében is folytassuk eredményes szereplésünket. A szünetet kihasználva Tímár Krisztiánnal beszélgettünk hosszabban.
Szombaton a Kalocsa volt tartalékcsapatunk ellenfele a Vármegye I-es bajnokságban. Fiataljaink a hajrában úgy tűnt, hogy az egyenlítés után az egyik pontot itthon tudják tartani, a Kalocsa azonban a hosszabbítás végén eldöntötte a meccset.
Több mint 400 gyermek focizott önfeledten pénteken délelőtt a Széktói Stadionban. A Kecskeméti Te idén is csatlakozott a nemzetközi Grassroots Héthez, amelynek célja a labdarúgás népszerűsítése és a sport megszerettetése. A stadionba öt kecskeméti általános iskola első és második osztályos diákjait várták, akik a futball mellett játékos formában a környezettudatossággal is megismerkedhettek.
A megszokottnál hosszabb szünet következik ezúttal a bajnokságban a válogatott programja miatt, ám ezt az időszakot is igyekszik maximálisan kihasználni NB II-es csapatunk. Tímár Krisztián és a szakmai stáb az edzések mellett a regenerálódásra is ad lehetőséget a játékosoknak, illetve egy edzőmeccs is bekerült a programba.
Az NB II-ben a következő két hétvégén ugyan nem rendeznek fordulót, de az utánpótlásban nem áll meg az élet. A fiatalok szokás szerint bajnokikon és tornákon lépnek majd pályára, míg tartalékcsapatunk szombaton a Kalocsát fogadja.
A Merkantil Bank Liga 8. fordulójában a Szegedet fogadtuk a Széktói Stadionban. Küzdelmes és kiélezett meccsen a hajrában szereztük meg a három pontot.
Szombaton 19:00-kor a Szeged-Csanád Grosics Akadémia lesz az ellenfelünk a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában. A mérkőzés kuriózuma a napos oldal felavatása lesz a Széktói Stadionban, amit szeretnénk győzelemmel teljessé tenni.
Szalai József a Kecskeméti TE korábbi játékosa bekerült a válogatottba. Kedden hirdette ki a magyar válogatott keretét Marco Rossi szövetségi kapitány, és a névsorban helyet kapott Szalai József is, aki kitűnően kezdte az idényt a Paks színeiben.
A Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadja a Kecskeméti TE, szombaton 19 órakor a Széktói Stadionban. A mérkőzésen, a szurkolók pedig felavathatják a létesítmény megújult, immár fedett napos oldalát.
Szalai József, a Kecskeméti TE korábbi játékosa bekerült a válogatottba. Kedden hirdette ki a magyar válogatott keretét Marco Rossi szövetségi kapitány és a névsorban helyet kapott Szalai József is, aki kitűnően kezdte az idényt a Paks színeiben.
Jó iramú mérkőzéseket hozott az SG Kecskemét Futsal szervezésében rendezett U19-es felkészülési kupa. A háromcsapatos tornán végül a Berettyóújfalu lett a végső győztes.