Szombaton a MOL Magyar Kupa 3. fordulójában lép pályára a KTE, csapatunk az NB III-as Tatabánya vendége lesz 15:00-kor. A két együttes 2005 óta nem játszott egymással tétmeccset, most hazai oldalon korábbi játékosainkkal és edzőnkkel várnak minket.
A Bács-Kiskun vármegye I. osztály 3. fordulójában a KLC-vel találkozott a KTE II. Tartalékcsapatunk kiegyenlített meccsen maradt alul a hajrában, ezúttal a szerencse is elpártolt a fiatalok mellől.
A Merkantil Bank Liga 7. fordulójában a Kazincbarcika vendége lesz a KTE szombaton 16:00-kor. A csapat az eddigi legnehezebb meccsére készül, hiszen egy mindeddig veretlen, tavaly még NB I-ben szereplő csapat otthonában lép pályára.
Szombaton 16:00-kor Kazincbarcikán lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 7. fordulójában. Szurkolóinknak az alábbi információkat érdemes tudnia a bajnoki kapcsán.
A héten minden korosztályos csapatunk számára elindulnak már a bajnokságok, míg tartalékcsapatunk városi derbire készül a KLC ellen. Az NB II-ben a Kazincbarcika vendégei leszünk.
Tartalékcsapatunk a bajnokság 2. fordulójában Hartán lépett pályára, ahol a rutinosabb hazaiak jól éltek lehetőségeikkel, így otthon is tartották a pontokat.
A Merkantil Bank Liga 6. fordulójában a Kozármislenyt fogadta a Széktói Stadionban. A csapat végig nagy fölényben futballozva, magabiztosan tartotta itthon a pontokat.
Szombaton 17:30-kor a Széktói Stadionban folytatjuk, a Kozármisleny lesz az ellenfelünk a Merkantil Bank Liga 6. fordulójában. Alábbiakban a legfontosabb információkat is összeszedtük.
Ma ért véget a 25. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa Döntője Kecskeméten. A délelőtt lejátszott bronzmérkőzés és a döntő eredményei megszülettek. Az állami gondoskodásban élő külföldi és magyar fiatalok számára szervezett sportesemény idei nyertese a címvédő, Tiszaföldvár csapata lett, a vándorserleget ők őrizhetik egy újabb évig.
25. alkalommal rendezi meg a Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa Döntőjét Kecskeméten az Egészséges Életmódért Hit és Sport Alapítvány. Az állami gondoskodásban élő fiatalok számára szervezett nemzetközi sporteseményre idén több mint száz gyermek érkezett öt külföldi és öt magyar csapattal. Tegnap kezdődtek a versenymérkőzések, a döntőt pedig szerdán játszák a legjobb csapatok.
Hétfő este megtartották a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását, mely során már az NB I-es és NB II-es csapatok is érdekeltek voltak, így ellenfelet kapott a KTE is.
Hétvégén lejátszották a 2. fordulót is a MOL Magyar Kupában, szeptemberben pedig már az NB I-es és NB II-es klubok is bekapcsolódnak a sorozatba, miután kialakult a legjobb 64 mezőnye.
Huszonötödik alkalommal rendezi meg Kecskemét a Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa Döntőjét. A jubileumi eseményt vasárnap este ünnepi gálával nyitották meg a főtéren, ahol a résztvevő országok zászlói is felvonultak. A többnapos tornára idén Magyarország mellett öt országból érkeztek állami gondoskodásban élő fiatalok.