Augusztus 16-án, szombaton lesz az első edzőmeccse a kecskeméti férfi kosarasoknak. A bajnoki rajt előtt egy héttel zárul majd a felkészülési meccsek sora.
Hétfőn 20 órás kezdéssel az első hazai meccsét vívja a Merkantil Bank Ligában a KTE, ellenfelünk a Vasas lesz. Alábbiakban a legfontosabb tudnivalókat is összeszedtük.
Első hazai meccsét a Vasassal vívja a KTE augusztus 4-én, hétfőn este 20 órától. A találkozó előtt Merényi Ádámot kérdeztük, aki először léphet pályára a Széktói Stadionban bajnokin.
A világ egyik kiemelkedő sportrendezvénye, sok tekintetben a nyári olimpiához hasonlatos eseménye az Universiade, világ legnagyobb egyetemi multisport-versenye. Az elmúlt hétvégén befejeződött Egyetemi Világjátékokon 150 ország 8500 sportolója vett részt Németországban. A 248 fős magyar küldöttségben helyet kapott több kecskeméti érintettségű sportoló is. A Bolyai János Gimnázium öt korábbi tanulója vett részt a versenyeken, köztük Palkovits István, aki a magyar küldöttség egyik érmét (bronz a 3000 m-es akadályfutásban) szerezte. Ám a Bolyai iskola méltán lehet büszke egy másik egykori tanulójára, Zvekán Zsombor ugyanis a félmaraton versenyszámban szerepelt nagyszerűen.
Egy héten belül került megrendezésre a Magyar Triatlon Szövetség rövid- és sprint távú országos bajnoksága, ahol kiváló eredményeket értek el a Hírös Endurance Sport Club versenyzői.
Öreglaki Norbert két szezont játszott az SG Kecskemét Futsal kötelékében, majd két éven át a Nyíregyháza színeiben szerepelt. Most újra a hírös városi férfi NBI-es futsalosokat fogja erősíteni a 2025-26-os évadban.
A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia három egykori növendéke – Sinka-Pálinkás Szofi, Gergő Janka és Tózer-Nemes Boglárka – idén nyáron a nemzetközi porondon bizonyította, hogy jó alapokat kaptak Kecskeméten. Az U18-as válogatott a kontinensbajnokságon, az U19-es válogatott a világbajnokságon szerepelt kiválóan.
A Merkantil Bank Liga 1. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendége volt a Kecskeméti TE. A küzdelmes, kiélezett meccset egy pontrúgás döntötte el a hazaiak javára.
A kecskeméti Palkovits István, a Bolyai János Gimnázium egykori atlétája bronzérmet nyert a Németországban zajló Egyetemi Világjátékokon 3000 méter akadályon. Gratulálunk!
Vasárnap 19 órakor Szegeden kezdi a bajnokságot a KTE, a rajt előtt vezetőedzőnket, Gera Zoltánt kérdeztük a nyári munkáról, a csapatépítésről, illetve első ellenfelünkről.
Győrben kezdett el futsalozni, majd Szombathelyen, a Haladásban többször is bajnok és kupagyőztes lett Kovács Máté. A 23 éves védekező, hátsó posztos játékos a 2025-26-os szezonban az SG Kecskemét Futsal kötelékét erősíti.
Moga Edvin is a budaörsi Aramisból teszi át a székhelyét Kecskemétre. A hamarosan 25 esztendős játékos Berettyóújfaluban kezdte meg futsal-pályafutását, majd hat szezont töltött az Aramisnál. Az U17-es korosztályos válogatottban tízszer bizonyíthatott.
Az SG Kecskemét Futsalban folytatja pályafutását a 24 éves Juhász Donát, aki nemrég tért vissza Magyarországra az Amerikai Egyesült Államokból. A 24 esztendős futsaljátékos a budaörsi Aramisban pallérozódott, és a korosztályos válogatottakban is többször magára húzhatta a címeres mezt.
Hétfőn második edzőmeccsét is lejátszotta az SG Kecskemét Futsal. A fővárosba utaztak Koós Károly tanítványai, ahol a nyáron megerősödött Újpest várta őket. A kiegyenlített összecsapás 4-4-es döntetlennel zárult.
Győr városa adott otthont az LVII. Országos Gyermek Bajnokságnak, melyet 2025. július 16–19. között rendeztek. A négynapos, elődöntős-döntős rendszerű versenyen az ország legjobb 2011–2012-es születésű gyermek úszói mérhették össze tudásukat. A megmérettetésre 75 egyesület 406 versenyzője kvalifikálta magát. A BÁCSVÍZ KVSC 7 fővel képviseltette magát, akik összesen 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz és több döntős helyezést szereztek, ezzel értékes pontokat gyűjtöttek az egyesületnek.
Szombaton az első edzőmeccsét vívta a felkészülési időszakban az SG Kecskemét Futsal alakulata. Koós Károly tanítványai a másodosztályú NNC Frogs Lajosmizsét fogadták.
Vasárnap ér véget a nyári felkészülés időszaka, jövő vasárnap már Szegeden lép pályára 19 órás kezdéssel a Merkantil Bank Liga nyitányán a KTE csapata, előtte még két teszt vár a játékosokra.
Július 24-én, csütörtökön toborzó edzést tart az SG Kecskemét Futsal. A Katona József Gimnázium tornacsarnokában zajló nyílt edzésre az U7 és U9 korosztályt várják.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.