Csapatunk 3-1-re verte a Videotont a 4. forduló záró meccsén, a siker legszebb pillanatai az M4 Sport összefoglalójában tekinthetőek meg ide kattintva!
„Amit meg tudunk csinálni, azt ne halasszuk!” Ezt dr. Fekete Gábor mondta a Ceglédi úti kerékpárút aszfaltozása kapcsán. Az alpolgármester hangsúlyozta, azt követően vették észre, hogy számos helyen megtört a burkolat, miután az elmúlt hetekben lenyesték az útról a ránőtt növényzetet. A problémára gyorsan reagált a városvezetés, ugyanis ma elkezdődtek a javítási munkálatok.
A Merkantil Bank Liga 4. fordulójának záró mérkőzésén két tavalyi élvonalbeli csapat csapott össze a Széktói Stadionban. A mieink végig magabiztos teljesítményt nyújtottak, megérdemelten bezsebelve a pontokat.
A felkészülés második hetének végén játszotta első felkészülési mérkőzését a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét az NB I B-ben induló Jászberény ellen. A szakmai stáb az edzések közötti felmérő foglalkozásként tekintett a mérkőzésre, amelyet a kecskeméti csapat 93-57-re megnyert.
A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában a Videoton lesz az ellenfelünk hétfőn 20:00-kor. A találkozóra már elindult az online jegyértékesítés, alábbiakban a további tudnivalókat is összeszedtük.
A futsal NB I. alapszakasz második fordulójában hazai meccset vívott a ScoreGoal. A vendégek nagyon magabiztos győzelmet arattak, hazai oldalon semmi sem akart összejönni, sem védekezésben, sem támadásban.
Ma avatták fel a Domb Beachen kialakított, új vízi röplabdapályát, amelyet a Kecskeméti RC NB I-es női röplabdásai próbálhattak ki először. Kispál Balázs a Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményen hangsúlyozta, hogy a cél a Domb Beach és az itt elérhető sportolási lehetőségek fejlesztése.
Változás történt a KTE keretében, a mai napon eldőlt, hogy Vágó Levente saját kérésére hazatér Szegedre, ellenértékeként Haris Attila érkezik a másik oldalról.
A Merkantil Bank Liga 4. fordulójában egy számunkra jól ismert ellenfél következik, hiszen a Videotonnal három kupadöntő mellett rengeteg nagy csatát vívtunk az NB I-ben is. A másodosztályban csupán harmadjára találkoznak a felek.
Augusztus 16-án, szombaton lesz az első edzőmeccse a kecskeméti férfi kosarasoknak. A bajnoki rajt előtt egy héttel zárul majd a felkészülési meccsek sora.
Fájó vereséggel rajtolt a szezon hétfőn az SG Kecskemét Futsalnak, miután 1-0-ás vereséget szenvedtek a H.O.P.E. Futsal ellen. Pénteken azonban már lehet javítani: 18:30-tól az MVFC Berettyóújfalu lesz Koós Károly legénységének ellenfele.
A Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj az 1980-as években óriási népszerűségnek örvendő Budapest Nagydíj utódaként, először 2011-ben került megrendezésre. Kitűnő hívószónak bizonyult a világ atlétái és menedzserei felé Gyulai István neve, akinek korai halálát követő ötödik évben indult útjára a viadal. Az atlétika hazai ünnepén az akadályok nélkül szintén inkább fedett pályás versenyszámnak […]
Kedden eldőlt, hogy távozik Katona Levente, aki átigazolási díjért cserébe kerül Nyíregyházára. A távozó védő két év alatt 48 tétmeccsen játszott Kecskeméten.
A Csengtuban zajló IWGA Világjátékok az uszonyosúszók számára tegnapi napon véget ért. A nem olimpiai sportágak legrangosabb versenyén a magyar válogatott eddigi legjobb eredményét érte el, 5 arany-, 3 ezüst- és 1 bronzéremmel.
Újabb országos csúcsok és csillogó érmek a kínai Csengtuban zajló világjátékokon. A Bácsvíz KVSC versenyzői továbbra is kiválóan szerepelnek a versenyek során. Mutatjuk a hétfői nap eredményeit:
Több, mint 100-an vettek részt szombaton az első alkalommal rendezett Amatőr Szkander versenyen, a Kecskeméti Széktói Strandon. Az eseményt a Fülöpszállási Súlyemelő és Szabadidő Sportegyesület szervezte meg, amelynek a Hírös Sport Nonprofit Kft. biztosított helyszínt.
A Mercedes-Benz
Gyár Nemzeti Kosárlabda
Akadémia
öt egykori és
jelenlegi növendéke
is szerepelt
a magyar korosztályos
kosárlabda
válogatottakban,
valamint Németh
Levente edzőként
segítette legjobbjainkat
az U20-as kontinensbajnokságon.
Sinka-Pálinkás Szofi és Gergő
Janka az U18-as válogatottal az Európa-
bajnokságon, Tózer-Nemes Boglárka
az U19-es válogatott tagjaként a
világbajnokságon szerepelt kiválóan.
Asztalos Miklós az U18-as B divíziós
Európa-bajnokságon, Ladovszky
János a szintén B divíziós U20-as Eb-n
vitte városunk jóhírét.
A sportiskola egyik legeredményesebb
szakosztályaként
az atlétika
nemcsak a helyi, hanem
az országos utánpótlásképzés
meghatározó bázisává
vált. Az eredmények
igazolják, hogy kiváló
szakmai munka folyik,
amelyből évről évre országos
bajnokok, válogatott
atléták nőnek ki.
Blaszák Lilla a Bácsvíz KVSC versenyzője országos csúccsal ezüstérmes lett 200 méteres felszíni úszásban, a kínai Csengtuban zajló világjátékok vasárnapi versenynapján.