Izgatottan várja a vasárnap szezonnyitót Botka Endre, aki utoljára tíz éve viselt KTE mezt NB I-es meccsen. Védőnk reméli, sok néző előtt térhet vissza a Széktóiba a 17:30-kor kezdődő meccsen.
Vasárnap 17:30-kor a ZTE-t fogadjuk a Széktói Stadionban, ez lesz a két együttes 16. találkozója az NB I-ben. A párharc során eddig rendre a hazai pálya előnye érvényesült.
Vasárnap 17:30-kor a ZTE-t fogadjuk a Széktói Stadionban az év első tétmérkőzésén, a találkozóra már folyamatosan kaphatóak a jegyek, illetve a tavaszi bérleteket is áruljuk.
Vasárnap már tétmérkőzést játszanak a kecskeméti kézilabdás lányok; Hirman Milláék a sereghajtó Alsónémedit fogadják a Messzi István Sportcsarnokban. A papírforma hírös városi diadalt ígér, de időnként a kötelező győzelmek a legnehezebbek.
Topligába távozik a KTE válogatott középpályása, Nikitscher Tamás, akinek játékjogát a spanyol La Ligában szereplő Real Valladolid vásárolta meg. A középpályást két évvel ezelőtt az NB II-ből igazoltuk, most pedig az öt legerősebb labdarúgó bajnokság egyikébe távozik Kecskemétről.
Bács-Kiskun vármegye legeredményesebb testnevelőjének díját vehette át néhány napja Ábel József a Bolyai János Gimnázium testnevelő tanára. A pedagógus diákjaival kimagasló eredményeket ért el az elmúlt évben, többek között erről is beszélt a pedagógus a KTV hétfői sportmagazinjában.
Parázs csatát hozott a hétfő esti Kecskemét-Újpest mérkőzés a férfi futsal NBI 20. fordulójában. A “hatpontos” derbit a hírös városiak nyerték meg végül.
Immár 14. alkalommal, 2025. január 25-26. között rendezték meg az Aranyhomok
Kupa Úszóverseny a Kecskeméti Fürdő és a BÁCSVÍZ KVSC közös szervezésében.
VIII. alkalommal szervezték meg idén az országosan is kuriózumnak számító Violin Maratont. A jótékonysági futóversennyel idén is a Kodály Zoltán Szakgimnázium tehetséges diákjait támogatták.
Három forduló van már csak hátra a férfi futsal NBI alapszakaszából. Az már biztos, hogy az SG Kecskemét Futsal idén is a felsőházban vitézkedhet, ám nem mindegy, hogy ezt milyen pozícióban zárja.
Csütörtökön a Nyíregyháza vendégeként lépett pályára az SG Kecskemét Futsal a Magyar Kupa 4. körében. A tét nagy volt, hiszen a győztes a négyes döntőbe jutott. A lefújáskor a házigazdák örülhettek.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.