Kategória: Sport
Keresés
Dátum választó
Rendezés
24 találat
2026.04.02

Húsvéti összecsapás hazai pályán

NB II-es labdarúgóink a húsvét alatt sem pihennek, a bajnokság 24. fordulójában hazai pályán fogadják a kiesés elől menekülő Szentlőrincet. Ősszel a két gárda 7 gólos mérkőzésén az utolsó pillanatokban tudott nyerni idegenben a Kecskemét.
2026.04.02

Döntőben a KTE LA U13 „Online Pajzs” projektje – a digitális biztonságért álltak ki a fiatalok

A KTE Labdarúgó Akadémia U13-as csapata ismét bizonyította, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is példát mutat. A csapat öt játékosa és Marton Gábor grassroots koordinátor bejutott a Magyar Labdarúgó Szövetség I. Bűnmegelőzési Versenyének hatos döntőjébe, ahol az online biztonságot középpontba állító „Online Pajzs” projektjükkel szerepelnek Telkiben.
2026.03.31

Gyulai István-díjat kapott Vizi Zalán

Pajor-Gyulai László, a Magyar Nemzet sportszerkesztője, a Nemzeti Sport korábbi labdarúgó szakírója és főszerkesztő-helyettese, valamint a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) előző elnöke vehette át az életműdíjat a szervezet hétfőn, Lakiteleken megtartott kongresszusán. A rendezvényen Gyulai István-díjat kapott Vizi Zalán is. Gratulálunk!
2026.03.30

A hétvége a dzsúdóról szólt Kecskeméten: négy hazai érem a Junior Országos Bajnokságon

Két jelentős dzsúdós rendezvénynek is otthont adott március 21-én és 22-én a Mercedes-Benz Sport Akadémia: szombaton a Junior Judo Országos Bajnokságot, vasárnap pedig egy nagyszabású edzést rendeztek a judokák részére. A sikeres szereplést és a szakosztály mindennapi működését a Kecskeméti Junior Sport Kft. biztosítja, amely a Kecskeméti Sportiskola üzemeltetőjeként komoly segítséget nyújt a dzsúdó szakosztálynak.
2026.03.28

Újra összeáll a magyar kupa győztes Univer KSE

Éppen egy hónap múlva, április 28-án lesz 20 éve annak, hogy Kecskemét kosárlabda csapata, az akkor Univer KSE néven szereplő együttes a város történetében első alkalommal megnyerte a Magyar Kupát. 2006. április 28-a sok kecskeméti szurkoló számára kitörölhetetlen dátum, megindító emlék. Az Atomerőmű SE elleni váratlan Univer diadalt a paksi sportcsarnokban több száz kecskeméti izgulta végig, hogy aztán Kecskemét főterén sok-sok drukkerrel kiegészülve éjszakába nyúlóan ünnepeljék a győzteseket.