Szép sikert ért el a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művésze

KÖZLEMÉNY
2024. 01. 16., 17:38
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház énekkari művésze, Németh-Nagy Johanna a BTHVN International Music Competition elnevezésű nívós, Bécsben megrendezett zenei versenyen brillírozott.

Az online meghirdetett bécsi zenei versenyen – amely a The International BTHVN WIEN Competition 2023 nevet viseli – több kategóriát hirdettek meg zenészeknek és énekművészeknek egyaránt, amelyek közül a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház operaének-művésze, Németh-Nagy Johanna az “ének”, azon belül is a “professional” kategóriában indult. 

„Ketten voltunk magyarok ebben a csoportban, én a második helyezést értem el. Nagy megtiszteltetés ez számomra, különösen azért, mert rendkívül nívós szakmai zsűri értékelt bennünket” – hangsúlyozta a Kecskeméti Nemzeti Színház aranytorkú operaénekese. 

Mint elmondta: a maximum húsz perc hosszúságú pályamunkákat, amelyeket beküldött, személyes kedvencei közül válogatta össze. A sort a tavalyi évadban Kecskeméten bemutatott Menotti: A telefon című operából Lucy áriájával indította, ezt követte a Bánk bán című operából Melinda áriája, az “Ölj meg engem, Bánk”, végül pedig a kedvenc operájából énekelt: ez Mozart: Figaro házasságából Susanna rózsaáriája volt.

A verseny két fordulóból állt, az elsőből azonnal visszahívták őt a döntőbe, ekkor következett a második forduló, ahol a számára legkedvesebb operaáriákkal elnyerte a második helyezést.

„Bécs a komolyzene egyik fellegvára, épp ezért úgy gondolom, szép eredményt értem el és nagyon boldog vagyok, amiért ilyen kimagasló szakmai zsűri előtt tudtam bizonyítani” – zárta gondolatait Németh-Nagy Johanna.