Teljes útzár az 53-ason: Három jármű karambolozott Pirtón, egy tíz hónapos gyermek is utazott az egyik autóban

2026. 08. 12., 20:35
Három jármű ütközött össze Pirtón az 53-as főút belterületi szakaszán, a Dózsa György utcában. Az egyik autóban egy család – egy dédmama, egy fiatal pár és tíz hónapos gyermekük – utazott; elsődleges információk szerint a balesetben az idős hölgy és a másik személyautó sofőrje sérült meg.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 13 képet tartalmaz

Információink szerint az 53-as főúton, Pirtó belterületén két személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. A rendelkezésünkre álló információk alapján az egyik személyautó Soltvadkert irányába haladt, mögötte egy kisteherautó közlekedett. Az elöl haladó autó eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti forgalmi sávba. A Soltvadkert felől érkező személyautó vezetője megpróbálta elkerülni az ütközést, ezért az út jobb széle felé húzódott, ennek ellenére a két autó összeütközött. Az ütközés következtében a Soltvadkert felől érkező jármű megpördült, majd a kisteherautó oldalának csapódott.

Értesüléseink szerint a vétlen autóban egy édesanya utazott 10 hónapos kisbabájával és a gyermek dédnagymamájával. A csecsemő szabályosan rögzített gyermekülésben ült, így az ütközés során szerint nem sérült meg. Az édesanya vezette az autót, ő is sértetlenül szállt ki a járműből.

A kisgyermek mellett, biztonsági övvel bekötve utazó dédnagymamát a mentők a helyszínen megvizsgálták. Információink szerint őt kivizsgálásra a kiskunhalasi kórházba szállították. Kórházba került annak a személyautónak a női vezetője is, amely áttért a szemközti sávba. Úgy tudjuk, ő is kórházba szállították, de később kiderült, senki nem sérült meg a baleset során.

A mentési munkálatok idejére a Dózsa György utca érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A beavatkozás befejezését követően, a rendőrségi helyszínelés alatt már félpályán engedték a forgalmat. A baleset pontos körülményeit a rendőrség vizsgálja.