Totálkárosra tört az ütközés során a gépkocsi

2025. 11. 25., 18:37
Egy személy sérült meg, amikor egy gépkocsi konténerszállító teherautóval ütközött össze Kunszentmárton térségében, a 45-ös főúton.
Fotó: Donka Ferenc
A galéria 25 képet tartalmaz

Információnk szerint a személyautó Szentes felé haladt, amikor áttért a másik sávba. A szemből érkező teherautó vezetője próbálta ugyan elkerülni a balesetet, de ennek ellenére összeütköztek. Ettől a teherautó irányíthatatlanná vált és bebicskázva az útszéli fák között állt meg. Az ütközéstől a személyautó pedig megpördült, kereke kiszakadt és totálkárosra törve a forgalommal szemben állt meg. Úgy tudjuk, hogy a gépkocsiban egyedül ülő huszonéves fiatalembert a mentők kórházba szállították, a teherautó sofőrje nem sérült meg. Információnk szerint az arra közlekedők már előtte is látták, hogy a személykocsi vezetője több helyen bizonytalanul vezetett és át is tért a másik oldalra. A baleset pontos körülményeit még vizsgálják, a teherautó műszaki mentése miatt több órára teljesen lezárták a 45-ös főút érintett szakaszát.