Új digitális fotóarchívum készül Kecskemét történetéről

Bán János, Kecskemét város alpolgármestere nyitotta meg ma azt a sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették, hogy egy kecskeméti vonatkozású digitális fotóarchívumot szeretnének létrehozni, amelynek jelentős részét Tóth Sándor fotóriporter munkái alkotják majd.
Az eseményen részt vett dr. Dani Erzsébet, a Katona József Könyvtár igazgatója, valamint dr. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója is, hiszen a két intézmény együtt végzi majd el a digitalizálást.
Az idén 40 éves Kecskeméti Televízió archívumában rengeteg videószalag és régi cellulit film található, amelyek a Bács-Kiskun Megyei Híradó számára készültek. Ezt is, akárcsak a közel egymilliós tételű fotóarchívumot, a könyvtár és a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai fogják digitalizálni.
Az adatbázis előreláthatólag több év, vagy akár évtizednyi kutatómunka után készül majd el. Célja, hogy megőrizze Kecskemét átalakulásának vizuális emlékeit, és hozzájáruljon a város újkori történelmének és fejlődésének megismeréséhez.