Ütközés után kigyulladt a terepjáró

Információnk szerint a terepjáró Szentes felől haladt, ami egy másik járművet előzött, de vezetője nem vette észre, hogy már őt is előzik, ezért félre rántotta kormányt, ekkor ütköztek össze.
A terepjáró az árokba sodródott, ahol több fát is kidöntött, az egyik fa a jármű tetejére dőlt, a kocsi pedig kigyulladt. Ettől a járműre rádőlt fa is meggyulladt, amitől annak könyezete is lángolt. A jármű a felismerhetetlenségig kiégett, a benne egyedül ülő férfi a jobb első ülésnél még időben ki tudott ugrani, őt a mentők kórházba szállították, a másik autóban nem sérültek meg, a két gépkocsiban összesen hárman utaztak
A helyszínre a hódmezővásárhelyi és a szentesi tűzoltókat riasztották, akik megfékezték a tüzet, és eloltották az égő fát is, ami a gépkocsi tetején volt. A baleset miatt a 45-ös főút érintett szakaszát egy időre teljesen lezárták.
