Vizet a tájba - Sosem volt még ilyen fontos a felelős vízgazdálkodás kérdése

Tiszaalpár és Hajós után most Tiszakécske volt a Vizet a tájba program következő állomása, ahová az Országos Vízügyi Hatóság szakemberein kívül ellátogatott még dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő, Cseh Tamás, a Kecskeméti Járási Hivatal vezetője és Kovács Ernő főispán, akiket Tóth János polgármester fogadott a tiszakécskei polgármesteri hivatalban. Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a helyi vízgazdálkodásra fordított idő és energia most még inkább meghálálja magát.

A mezőgazdaságért felelős államtitkár kiemelte, Magyarországon sokkal több víz folyik keresztül, mint amennyit öntözéses gazdálkodásra fel lehetne használni, sőt a vízkiemeléses programokon kívül a víz megtartása és a talajvízszint emelése is kitűzött cél. Ez az elkövetkezendő évek egyik legfontosabb feladata lesz. Hozzátette, nagyon fontos, hogy kellő mennyiségű vizet tartsanak meg a tájban és emeljenek át a Tisza medréből azokba a terekbe, amelyek holtágak, szárazon álló, mélyfekvésű területek vagy csatornák, olyan terek, ahol a víz bőven elfér.

– Nagyjából 3 milliárd köbméternyi vizet tudnánk tározni azokban a terekben, amelyek ma kihasználatlanul állnak. Európában egyedül Magyarország teremtette meg annak a feltételét, hogy egy aszályvédelmi akcióterv végrehajtásával ennek mind az anyagi, mind a műszaki feltételrendszere biztosított legyen - jelentette ki az államtitkár.
Az elmúlt évek egyik legégetőbb kérdése az aszály és a vízhiány. A talajvíz drasztikus csökkenése, valamint a perzselő hőség és a szinte nullára csökkent esőzések miatt komoly veszély fenyegeti a Kárpát-medencét érintő mezőgazdaságokat, az itt élő embereket, de az állatvilágot is. Ezért kiemelten fontos a felelős vízgazdálkodás kérdése, ami a lakosságot és a 4,7 millió hektár termőterületet egyaránt érinti.