50 helyett 117 km/órával hajtott, több mint 300 ezer forint bírságra számíthat

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1403-an lépték át. A szabálytalankodóknak legalább 50 ezer forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összege pedig akár 468 ezer forint is lehet.
Top gyorshajtóink közül 312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki Bátmonostoron és Kecskemét egyik utcájában 50 helyett 117, illetve 116 km/h-val közlekedett.
Vármegyénkben egy hét alatt 70 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben huszonöten sérültek meg.
Az egyenruhások hét olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, vezetői engedélyüket minden esetben bevonják.
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak július 14-én a rendőrök. Az akció során egy drónt is bevetettek, amelynek segítségével a légtérből figyelték az autópálya forgalmát. A közlekedésbiztonság javítására irányuló rendőri fellépés elsősorban a nehéz tehergépjárművekkel történő szabálytalan előzések ellenőrzésére irányult.
Az autópálya rendőrei – a drón jelzéseinek segítségével – öt járművezetővel szemben intézkedtek, akik tehergépjárművel szabálytalanul előztek. Őket összesen 50 ezer forint helyszíni bírsággal sújtották a rendőrök a jogsértő manőver miatt.
A jövőben is további akciókat tervez a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán a közlekedésbiztonsági helyzet javítása és a szabályszegések visszaszorítása érdekében.