75 éves a Kodály Iskola – Gálakoncerttel ünnepeltek Kecskeméten

2025. 11. 15., 22:08
Háromnegyed évszázad zenei öröksége találkozott egyetlen estén a Kodály Iskola 75. születésnapi gálahangversenyén. A jubileumi év egyik legkiemelkedőbb eseményét szombaton rendezték meg a Nemesszeghy Márta teremben, ahol jelenlegi és egykori tanárok, diákok és vendégművészek álltak színpadra – együtt megidézve Kodály szellemiségét és örökségét.
Fotó: Gyenes Kata
A galéria 48 képet tartalmaz

A Kodály Iskola fennállásának 75. évfordulóját ünnepelte szombaton Kecskemét. A jubileumi gálahangversenyre zsúfolásig megtelt a Nemesszeghy Márta terem - a színpadon pedig olyan közösség született újjá, amelynek tagjai évtizedek óta ugyanazt az értékrendet és zenei örökséget viszik tovább. Az ünnepi hangulatot tovább erősítette, hogy az első sorban azok a „vén diákok” foglaltak helyet, akik 75 évvel ezelőtt az iskola legelső növendékei voltak - jelenlétük bensőséges hangulatot kölcsönzött az eseménynek.

A vendégeket elsőként Bencéné Nagy Györgyi, az intézmény magyar nyelv és irodalom szakos tanára köszöntötte. Úgy fogalmazott: a gálahangverseny rangos és sokszínű műsora méltó tisztelgés az intézmény 75 éves története előtt.

A hangverseny Mozart C-dúr miséjével indult. A szólókat Mudrák Mariann szoprán, Dratsay Dóra alt, Berta István tenor és Altorjay Tamás basszus énekelték. A szakgimnázium volt és jelenlegi tanáraiból, diákjaiból összeállt zenekart, valamint az egykori növendékekkel kibővített vegyeskart Pusker Imre vezényelte, karigazgatóként pedig Arató Ákos működött közre.

A közönség vastapssal fogadta az előadást. A produkció utáni szünetben dr. Salacz László országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, a tehetség isteni áldás, de akarat és alázat nélkül mit sem ér. A Kodály Iskolában pedig olyan pedagógusok dolgoznak, akik minden növendékben megtalálják azt, amiben fejlődhet és kiteljesedhet.

Ezután dr. Ittzés Tamás, az intézmény főigazgatója mondta el ünnepi gondolatait. Beszédét Kodály Zoltán 1958-as, az iskola vendégkönyvébe írt bejegyzésével kezdte: „Így kívántam, ezt akartam.” Mint fogalmazott, az iskola ma is igyekszik méltónak lenni ehhez az örökséghez.

Egy olyan gálaesttel szeretnénk megünnepelni, megmutatni magunkat, amin a jelenlegi iskola, az itt nálunk folyó zenei tevékenység elsősorban megmutatkozik és amibe be tudjuk vonni a régi tanárokat, a régi diákokat, nemcsak közönségként, hanem fellépőként is
— mondta köszöntőjében dr. Ittzés Tamás a Kodály Iskola főigazgatója.

A műsor további részében kórusművek csendültek fel: a Zöld erdőben, a Túrót eszik és az Ave Maria, a volt diákok kórusának előadásában, Arató Ákos vezényletével. A jubileumi év eseményei már szeptemberben elkezdődtek, és egészen márciusig tartanak. A mai hangverseny ennek a programsorozatnak a kiemelt pillanata.

Ezzel a rendezvénysorozattal meg tudjuk mutatni, hogy meg tudunk maradni egy olyan kis szigetnek, a legjobb értelemben vett szigetnek, ami nem elszigeteltséget jelent, hanem egy olyan védettséget, egy olyan burkot, ami a nálunk tanuló gyerekekre és a nálunk tanító pedagógusokra is igaz és amiből azt hiszem, sokkal többre lenne szüksége a világnak
— jelentette ki a főigazgató.

A gálaműsort különleges modern hangzás is színesítette: Eric Whitacre Sleep című művének marimbára készült átiratát Gulyás-Szabó Krisztián, Majsai Bálint, Vízhányó Gáspár és Palotás Gábor adta elő.

A Tanárok kórusa két kórusművel lépett színpadra - a középkori hangzású Tourdionnal és Kodály Zoltán Ének Szent István Királyhoz című darabjával. A jubileumi hangverseny méltó lezárásaként az egykori növendékekből összeállt Aurin Vegyeskar adott ünnepi műsort – ezzel szimbolikusan is összekötve a Kodály Iskola múltját, jelenét és jövőjét.