9 évig élt prostitúcióra kényszerített nők keresetéből

KÖZLEMÉNY
2023. 08. 08., 08:16
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki négy nőt prostitúciós tevékenységre vett rá, majd az abból származó összes bevételüket elvette. A prostitúciós munka ellen tiltakozó sértetteket pedig több alkalommal megverte és megfenyegette.

A vádirat szerint a bajai férfi – az ügy vádlottja – először udvarolni kezdett négy nőnek, akik közül hárman nehéz anyagi körülmények között, mélyszegénységben éltek. Ezt követően a vádlott a sértettek iránta érzett érzelmeit, kiszolgáltatott helyzetét kihasználva – a közös jövő és jó pénzkereseti lehetőség hamis ígéretével – arra vette rá őket, hogy neki prostitúciós tevékenységet végezzenek Magyarországon, majd Angliában.

Az elkövető megszervezte a sértettek Angliába történő kiutazását, a prostitúciós tevékenyég feltételeit, az ehhez szükséges lakást és hirdetéseket. Az angliai munka bevétele a közös jövőben bízó sértettektől minden esetben a vádlotthoz került.

A prostitúciós munka ellen több sértett is tiltakozott, őket a tiltakozásuk miatt a vádlott bántalmazta, megfenyegette. Volt, akit azért is megvert, mert nem keresett elegendő pénzt. Különösen kegyetlenül bánt a férfi azzal a sértettel, aki a prostitúciós tevékenység megkezdése előtt meggondolta magát. A vádlott a nőt bezárta egy szobába, így kényszerítette a szexuális munkavégzésre. A nő további tiltakozása esetén bántalmazta és még az élelmet is megvonta tőle. A sértett rendkívül hosszú ideig, 2012 júliusától 2016 februárjáig dolgozott így az elkövetőnek, aki minden nap elvette a sértettől a teljes keresetét.

A férfi a négy sértettől, 9 éven át több, mint hét millió forintot zsákmányolt, ezen felül vásárolt két gépjárművet és elkezdte bajai házának felújítását is.

A főügyészség a jelenleg is letartóztatásban lévő férfit minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

(képünk illusztráció)