Kecskeméti TE: örömteli, hogy stabilak vagyunk

2024. 07. 06., 17:01
Kecskemét a szlovéniai edzőtábort a horvát élvonalban szereplő Slaven Belupo elleni felkészülési mérkőzéssel zárta le. A két együttes kiegyenlített csatát vívott, melyen nem született gól. A találkozó után Szabó István vezetőedző értékelt.

Az edzőtábor zárásaként tekintettünk erre a találkozóra, melyre előzetesen 45 perces terhelést szántunk a játékosoknak, de ezen némileg változtatnunk kellett. Az egyetlen negatívum az, hogy Papp Milán egy korábbi problémája kiújult, ezért le is kellett cserélni. Ezzel együtt a mérkőzés elérte a célját. Agresszív, kemény csapattal találkoztunk, mely a durvább szabálytalanságoktól sem riadt vissza. Így is közelebb álltunk véleményem szerint a győzelemhez, két gólunkat is véleményes körülmények között érvénytelenítették, az viszont nem kérdés, hogy a második félidő elején nem kaptunk meg egy büntetőt. Sosem szeretek ezzel foglalkozni, de a mérkőzéshez most ez is hozzátartozik. El kell ismerni, hogy ellenfelünknek is volt lehetősége, de ami a lényeg, jól szolgálta a felkészülésünket a meccs. Örömteli, hogy stabilak voltunk végig az edzőtábor során hátul, s bár megvoltak helyzeteink, frissülve reményeim szerint támadásban tudtunk fejlődni. A negyedik hét is nagyon kemény lesz még, hétfőn egy, kedden kettő edzés, aztán szerdán Ausztriában vár ránk újabb nemzetközi edzőmeccs. Utána csütörtökön egy, pénteken két edzés jön, szombaton pedig két edzőmeccs zárja a hetet – olvasható Szabó István értékelése a KTE honlapján.

Slaven Belupo – Kecskeméti TE 0-0 (0-0)

Felkészülési mérkőzés

KTE: Kersák – Májer, Szűcs K., Belényesi, Katona, Kotula, Nikitscher, Kovács B., Banó-Szabó, Pálinkás, Lukács.

Csere: Nagy K., Polyák, Vágó, Meszhi, Leoni, Helmich, Zsótér, Vattay, Kovács K.