Ilari Seppala a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét új irányítója

2024. 10. 24., 16:04
Megtalálta új irányítóját a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a finn Ilari Seppala személyében.

Az 1993-as születésű, finn kosaras korábban hazájában az élvonalban (Kouvot, Bisons Loimaa, Kataja) játszott, és két bajnoki győzelmet ünnepelhetett 2016-ban és 2017-ben a Katajával.

Légiós pályafutását a francia másodosztályban, az Aix Maurienne-ben kezdte meg, majd 2021-2022 között a román élvonalbeli Arges Pitesti játékosa volt. Ezt követően visszatért Franciaországba, a Saint-Chamond gárdáját erősítette egészen az előző idényig. A 2023/24-es évadban 10,5-ös pontátlaga volt.

A 188 centiméter magas irányító tagja volt Finnország válogatottjának a 2022-es Európa-bajnokságon (7. helyezés), és a 2023-as világbajnokságon (21. helyezés). Utóbbin 16 játékpercet átlagolt.

– Egy jó kosárlabda iskolából érkezett, ahol nagy tisztelet övezi a sportágat – mutatott rá Ivkovic Stojan szakmai igazgató. – Olyan személyiségű játékost kerestünk, aki nemcsak a pályán, hanem azon kívül is illeszkedik csapatunkba. Nálunk a fiatalok iskolába, egyetemre járnak, a rutinosabbak pedig családos emberek. Ő is családos, passzol a kecskeméti légkörbe. Mindig jó, ha egy új kultúra, új stílus csatlakozik a csapathoz. Úgy gondolom, hogy a fiatalok sokat tudnak tanulni majd tőle. Tisztában vagyunk vele, hogy május óta nem játszott tétmérkőzést. Nyilvánvaló, hogy még meccshiánya van, így rögtön nem várunk tőle csodákat. Ami feladja a leckét most számunkra, hogy át kell építeni a rendszerünket, mert más stílusú játékos, mint Sinik volt.

Szerző: Komáromy András