A sakkozók, akik piszkavassal a kezükben, tésztaszűrővel a fejükön kényszerzubbonyban csapkodják egymást

– Hogyan lett az életed része a vívás?

– Apám, aki a 60-as években volt vívó – sőt vidékbajnok is, – tíz éves voltam, amikor egyszercsak levitt edzésre Novomeszki Pista bácsihoz a Béke térre. Aztán ott maradtam…Velük, az Univer KTE-vel jelenleg is tartjuk a kapcsolatot, van hogy én javítom a fegyvereiket, együtt megyünk versenyekre.

– Kik és hányan alkotják az Egyesületet? Mit lehet tudni a tagokról?

– Huszonkét gyerekkel indultunk 2005 szeptemberében, most 60 körüli a tagok száma. Általános iskola elsőstől a veteránig. A legidősebb párbajtőrvívónk 56 évesen kezdett vívni, a legfiatalabb pedig hétévesen. Egy-két egyetemista is van közöttük. Ennek kapcsán éppen most érkezett a szerződés: megkeresett az egyetem, hogy működjünk együtt, tehát már előkészületben az  együttműködés a Neumann János Egyetemmel. Mint kiderült, több egyetemista vívó is van az intézményben, de olyan az órarendjük, hogy eddig sajnos nem tudtak eljárni edzésre.

– Az egyesület neve egészen pontosan Kecskeméti Repülő és Vívó Sport Egyesület. Miért, és hogyan kapcsolódik össze a két terület?

– Én mégiscsak repülős ember vagyok, az alapítók és a sportolók közt van vitorlázó pilóta, motoros pilóta és katonai pilóta is, akivel együtt repültünk még anno Félegyházán. A tagok közül is több tanítvány pilóta lett. Van, akinek wizzair-pilóta a fia, sőt mi több, tartalékűrhajósunk is van Cserényi Gyula személyében, de egyelőre szervezett formában az egyesületben nincs repülés.

– Az első edzéseknek a Református Ókollégium adott helyet. Hogyan leltetek immáron felszerelt otthonra az Izsáki úton, a Mercedes Kosárlabda Akadémia épületében?

– A Vívószövetség létesítményfejlesztési pályázatán nyertünk ötmillió forintot, ebből lett kialakítva a mostani hely. Itt ez végre a mienk. Salacz László országgyűlési képviselő hívott föl, mikor épp bejáráson volt az uszodában, hogy ott van az a rész – esetleg jó lenne-e nekünk. Így lett ez a mi kis birodalmunk.

– Még mindig sokan érdeklődnek a vívás iránt Kecskeméten? Mert úgy tűnik, nincs szükségetek reklámra…

–  Sok a gyerek, kevés az edző –  noha most új edzővel bővül az egyesület, Halász Hanna csatlakozott hozzánk Szegedről, aki ott járt egyetemre, jelenleg pedig rezidens a kecskeméti kórházban. Tegnap kezdte az első edzést. Az olimpia egyébként mindig megdobja a jelentkezések számát, de amúgy is egymást hozzák a gyerekek. Most például legutóbb még le se ment az olimpiai férfi párbajtőr csapatdöntő, már csörgött a telefon, hogy: "nézzük az olimpiát a gyerekkel, és vívni akar". Ez tök jó. Nem toborzok évek óta.

– Több közös képetek van az olimpikonok közül például Nagy Tímeával. Vele hogy ismerkedtetek meg?

– A Titi az alap, vele nagyon jóban vagyok. Van, hogy a Vívószövetségnél vagy az Öttusa Szövetségnél ő képvisel minket. Mikor mentünk világkupákra, rengeteget javítottam neki fegyvert. Versenyeken találkoztunk, egy nagyon közvetlen, rendes nő.

– Kik még azok a példaképek, akiket a tanítványok elé állítasz?

– A másik fontos példakép az öttusázó Balczó András. Régebben szerveztünk együtt a Hiper SE-vel versenyeket. Ők olyan gyerekekkel foglalkoznak, akik mindenféle „disz”-szel bírnak: diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás, koordináció-zavaros, figyelemzavaros stb. Volt egy kissrác, aki diszlexiás és diszgráfiás volt, de iszonyatosan küzdött és vívni is akart. Egész jól is vívott, de amúgy nagyon el tudott csüggedni – én meg szoktam osztogatni a Balczó régi könyvét, amit Dávid Sándor írt. Odaadtam neki, hogy: „ezt olvassad el, mert nagyon jó motivációs könyv”. És egyszercsak jött apuka meg a srác, hozott egy képet, amin le van fotózva Balczóval. Azt kérte a születésnapjára, hogy találkozhasson vele. Kiderült, hogy a gyerek úgy tanult írni-olvasni, hogy egy papírra átmásolta a könyvet.

 –  Mit tartasz vívó-ars poeticádnak? –  ha van ilyen. Egykori vívóként, tanítványként az „Ész-kéz-láb”-ra emlékszem, amit sokat hallottam, meg hogy „úgy kell csinálni, hogy jó legyen.” 

– A vívóteremben föl van írva nagy betűkkel, hogy „Mindig a megoldást keresd, sose a kifogást!”; aztán szoktam még mondani, hogy a penge az tudja, hogy mi a dolga; a legjobb vívó az, aki a legkevésbé akadályozza meg a pengéjét, hogy az eltalálja az ellenfelet.

– Mondják, hogy a vívás a sakkhoz hasonló sport…

– Abszolút olyan, mint a sakk. Volt egy rendezvény, amin úgy mutatkoztunk be, hogy mi vagyunk azok a sakkozók, akik piszkavassal a kezükben, tésztaszűrővel a fejükön kényszerzubbonyban csapkodják egymást. Kezdőknek szoktam föltenni a kérdést, hogy mit tudnak róla, hány akció-kombináció van a vívásban. Ilyenkor tippelgetnek, hogy 10 meg 100, én pedig mondom: hát, 84 ezernél abbahagyták a számolást. Következő kérdés: egy élversenyző mennyit ismer ebből? Mondom: maximum százat, de inkább ötvenet. S ebből mennyit használ? Tízet, tizenkettőt – egy átlagos versenyző meg 4-5-ötöt.

 – Természetesen a vívás rendkívül jó erőnlétet is kíván, mit tapasztalsz, ezen kívül hogyan hat a gyerekekre, milyen kedvező hatásai vannak?

– Van pár figyelemzavaros gyerek, akiket azért hoznak, mert ajánlották, hogy a vívás majd helyreteszi őket, és tényleg nagyon sokat segít. Figyelünk arra is, hogy – mivel ez egy aszimmetrikus sport – ne legyen a gyerekeknek gerincferdülése, ennek érdekében gyógytornász foglalkozik velük. Nekem is megtanította az ehhez szükséges tornát.

– Változott-e a gyerekek sporthoz való hozzáállása a régebbi időkhöz képest?

– Igen! Sokkal hamarabb akarnak eredményt, kevesebb munkával. Tehetséges gyerek sok van, szorgalmas is sok van, de kitartó az kevés. Viszont, akik fejükbe vették, hogy válogatott kerettagok lesznek, el is kezdtek dolgozni érte. Egyikőjüknek van is esélye, hogy kerettag legyen, Tóth István Károlynak hívják. Készítettünk egy motivációs táblát, amibe mindenki maga írja be az egyéni céljait és hogy melyik versenyen mit sikerült belőle megvalósítani.  

– Az öttusa is kezdetektől a profilotok része volt. Milyen most az öttusa helyzete az Egyesület szemszögéből?

– Amikor a lovaglást kivették belőle, az minket azért mellbe vágott... Akkor azt mondtam, hogy elég! De most hamarosan jön le hozzánk Hanzély Ákos (világbajnok öttusázó – a szerk.) a Magyar Öttusa Szövetség képviseletében, és megbeszéljük a lehetőségeket. A Szövetség szeretné, hogyha maradna nálunk az öttusa, de 2-3 jelentkező van, kevés az érdeklődés. Meg kellene érteni, hogy ez nem lesz tömegsport soha, hiába vették ki belőle a lovaglást azzal a céllal, hogy minél többek számára elérhető legyen. Jelenleg is ugyanúgy öt sportágat kell összehangolni, ami rendkívül nehéz.

– Feleségeddel négy gyermeket neveltek. Hogyan tudod a nagycsaládos életet összeegyeztetni a napi edzésekkel, hétvégi versenyekkel?

– Nehezen, ez azért konfliktusforrás. Hétvégén is versenyek vannak – karácsonyig nincs szabad hétvégém, december 22-23-án még felnőtt OB lesz, előtte junior OB, kadett OB, magyar kupák, Olimpici…A verseny a mércéje a munkának. A célok különbözők, van aki hobbivívó marad, de aki dolgozik magáért, azért fogok én is dolgozni. Rengeteg saját energiát kell beletenni.

– Korábban a Vidékbajnokság egyik szervezője voltál. Jövőbeni versenyterveitek Kecskeméten?

– Szilveszter Kupát szervezünk, majd meglátjuk, hogy összejön-e.