Így változik a felszolgálási díj és a borravaló szabályozása
Ezentúl maximum 15 %, céges rendezvények esetében pedig 20 % lehet a felszolgálási díj a vendéglátásban, a borravalót pedig fizetési módtól függetlenül adómentesen kaphatják meg a felszolgálók az új jogszabályi változásoknak köszönhetően – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A szervízdíj vagy másnevén a felszolgálási díj a vendéglátóhely egy jogszabályban meghatározott bevételi típusa, a vendéglátóhely dönt arról, hogy alkalmazni kívánja-e. Alkalmazása esetén a felszolgálási díj része a számlának, az abból befolyó összeg a szolgáltató bevétele. Ezt kizárólag a dolgozói bérek kifizetésére fordíthatja.
A felszolgálási díj mértékét a vendéglátóhelyek szabadon határozhatják meg, azonban az új intézkedésnek köszönhetően már maximalizálva. A díj mértékét kötelesek feltüntetni az étlapon és egyéb tájékoztatási felületeken. Az extra díj megfizetése a fogyasztó számára nem opcionális, azaz meg kell fizetnie.
Sok vendéglátós dönt úgy, hogy nem számít fel szervíz-, vagyis felszolgálási díjat, mert úgy érzi, ezzel rákényszerítenék a vendéget arra, hogy meghatározott összegű borravalót fizessen. Valójában azonban a szervízdíj nem borravaló.
A borravaló adó- és járulékmentes, adhatjuk közvetlenül a felszolgálónak a végösszegtől elkülönítetten, készpénzben. Ha a vendéglátóhely összes dolgozóját kívánja díjazni a vendég, akkor a borravalót az arra elkülönített tárolóba helyezze, aminek a tartalmát a dolgozók osztják szét egymás között.