Archívum

Varjas Gabriella

115 találat
2024.05.07

Érettségi: kedden matematikából adtak számot tudásukról a diákok

Az érettségi vizsgák sorában kedden a matematika volt főszerepben. A tantárgyból országosan középszinten 69047-en, emeltszinten 6616-an vizsgáztak. A KTV stábja a Bolyai János Gimnáziumban járt.
2024.04.27

Ezúttal az ifjúság felé szegeződött a felhívás: Szólj be a papnak!

Nem először "szólhatott be a papoknak", vagyis kérdezhetett tőlük bármit a közönség Kecskeméten, de először tehették ezt meg azok a fiatalok, akik részt vettek csütörtök este az első Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál városházi rendezvényén.
2024.04.26

Immár 15. alkalommal rendezték meg a távhőszolgáltatás napját Kecskeméten

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 15. alkalommal rendezte meg a távhőszolgáltatás napját. A mai rendezvény előadásainak központjában a „megújuló energia alapú kecskeméti távhőszolgáltatás” állt.
2024.04.24

Fenntarthatósági témahét a Táncsics Mihály Kollégiumban

Idén is csatlakozott a Fenntarthatósági témahét országos programjához a kecskeméti Táncsics Mihály Kollégium, amelynek diákjai környezettudatos szemlélettel élik hétköznapjaikat is. Szemetet szedtek a diákok, dekorációt készítettek hulladékokból, de a körforgásos gazdálkodással is megismerkedhetnek majd.
2024.04.23

Megújul és megszépül a Szabadság tér

Folyamatosan zajlik Kecskemét központjában a zöldfelületek látványos megújulása. A Luca-kút felújításával kezdődött a folyamat, majd a Szabadság téri Hírös Forrás felújításával folytatódott. A tervek szerint májusban fejeződik be ez a munka, akkorra teljes pompájában láthatjuk majd a városközpontnak ezt a részét.
2024.04.22

Jótékonysági rendezvényt szervezett a Corvin Mátyás Általános Iskola

257-en báloztak a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolai idei alapítványi rendezvényén a hétvégén. A szombati jótékonysági esten befolyt bevételt elsősorban a hunyadivárosi általános iskola technikai felszereltségének bővítésére és a szociálisan hátrányos helyzetű diákok megsegítésére fordítják.
2024.04.22

Több mint 400 gyermek vett részt a BÁCSVÍZ Föld napi programján

Április 22. a Föld napja, a BÁCSVÍZ Zrt. ezen a napon rendezi már az 1990-es évektől kezdve hagyományos nyílt napját kecskeméti kisiskolások és óvodás csoportok részére. A mai napon 425 gyermek vett részt a Mindszenti körúti szennyvíztisztító telepen tartott környezettudatos rendezvényen.
2024.04.19

Rangos szakmai rendezvénynek adott otthont a BÁCSVÍZ Zrt.

A korszerű és hatékony víz- és csatornaszolgáltatást tovább erősítő, rangos szakmai rendezvénynek adott otthont a BÁCSVÍZ Zrt. Kecskeméten. A Siemens Zrt.-vel közös szervezés lehetővé tette, hogy olyan jövőbe mutató alkalmazásokat is megismerjenek a vízipari szakemberek, mint a mesterséges intelligencia segítette vízelfolyás-érzékelés vagy digitális ikrek segítette szimulációs tervezés. A két fél együttműködése nem új, a mostani szakmai esemény a több évre visszatekintő kooperáció következő lépése- hangzott el az eseményen.
2024.04.17

Kecskeméti kollégisták mérkőztek meg a 21. Táncsics Koli Kupán

A házigazda Táncsics Mihály Kollégium mellett további öt kecskeméti kollégium diákjai vettek részt szerdán délután a 21. alkalommal megtartott Táncsics Koli Kupán.
2024.04.16

A Sheraton előtti platánfák élete volt a tét, ezért született a kompromisszumos megoldás

Nem kellett kivágni azt a két platánfát a Four Points by Sheraton Hotel előtt Kecskeméten, melyek faverme végül a kompromisszumos megoldásnak köszönhetően kapott víz- és légáteresztő öntöttgumi-burkolatot. Így a jogszabályi előírásoknak is megfelel a gyalog- és kerékpárúton kijelölt gyalogátkelőhely, és a fák élettani sajátosságait is figyelembe vették a kivitelezők.
2024.04.12

Balkonnövényeket kapott egy Nyíri úti társasház

A lakókkal közös növénytelepítési munkálatok során péntek délután muskátlikkal, petúniákkal gazdagodott egy nyíri úti társasház lakóinak erkélye.
2024.04.12

Szépkorúak szavaltak ma a költészet napi eseményen

Péntek délelőtt tartotta meg hagyományos költészet napi versmondó találkozóját a Kecskeméti Nyugdíjas Szövetség. A rendezvény keretében értékelték a négy éve elindult VersVarázs vetélkedő teljesítményét is.
2024.04.10

Auti-Séta az elfogadásért 

Második alkalommal rendezte meg az Auti-Sétát az Autista Gyermekekért Egyesület az érintett diákokkal és felnőttekkel a világnaphoz kapcsolódóan. A rendezvény során a szervezők élményszerű, közvetlen módon igyekeztek elősegíteni a társadalmi tolerancia erősödését, az elfogadást.
2024.04.09

Aktuális témák a XVIII. Civil Fórumon

A kecskeméti városháza díszterme adott helyszínt a XVIII. Civil Fórumnak ma délelőtt. A Városi Civil Kerekasztal 2023. évi munkájának beszámolója mellett megalakultak a szakkerekasztalok és megválasztották a delegáltakat is.
2024.04.08

Nőnek lenni jó! - 10. születésnapját ünnepelte a konferencia

A TE DÖNTÉSED! Ez volt a mottója az immár 17. alkalommal megrendezett Nőnek lenni jó! konferenciának. A 10 éves születésnapját ünneplő rendezvény, melynek ismét a Four Points by Sheraton adott otthont, rendkívül színvonalas előadásokkal és kerekasztal beszélgetésekkel várta az érdeklődőket.
2024.04.08

Tavaszi kiállítás nyílt a Corvin Mátyás Általános Iskolában

Tavaszi kiállítás címen nyílt meg a hunyadivárosi művészek alkotásait bemutató kiállítás hétfőn reggel a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskolában.
2024.04.04

100. születésnapján köszöntötték Tóth Lajos nyugalmazott őrnagyot

A Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága köszöntötte ma (csütörtök) a 100 éve született Tóth Lajost. A nyugalmazott katonának jó egészséget, sok boldogságot kívánt a jeles nap alkalmából Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is.
2024.04.03

Kázmér, a nemrég született csacsi örökbefogadókra talált a vadaskertben

A Karol Wojtyla Barátság Központ fogadta örökbe a vadaskert egyik legifjabb lakóját Kázmért, a kis szamarat. Ez azt jelenti, hogy egy éven keresztül gondoskodhatnak a fiatal egyedről akár úgy is, hogy egy láda finom zöldséget visznek neki ajándékba, mint ahogy a mai napon, az örökbefogadás napján istörtént.
2024.03.29

Űrkutatási Fulldome Filmfesztivál lesz a Kecskeméti Planetáriumban

Újra láthatjuk azt a lenyűgöző műsort a tavaszi szünetben az Utazó Planetáriumnak köszönhetően, mely digitális és analóg technikai kombinációval egyszer már elkápráztatta a csillagászat iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat.
2024.03.28

Húsvétolót tartottak a Széchenyivárosban

Délelőttől – estig tartó húsvétoló várta a kecskeméti családokat ma a Széchenyi sétányon. Arcfestés, ügyességi vetélkedő, kézműves foglalkozás és állatsimogató várta a kicsiket és nagyokat.
2024.03.28

Programok a Planetáriumban

Újra láthatjuk azt a lenyűgöző műsort a tavaszi szünetben az Utazó Planetáriumnak köszönhetően, mely digitális és analóg technikai kombinációval egyszer már elkápráztatta a csillagászat iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat.
2024.03.28

Széchenyivárosi húsvétoló

Délelőttől – estig tartó húsvétoló várta a kecskeméti családokat ma a Széchenyi sétányon.
2024.03.27

A holland piac iránt érdeklődő vállalkozásoknak kedvezett az iparkamara eseménye

Holland–magyar üzleti fórum címmel szervezett tájékoztatóval egybekötött konzultációt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szerda délelőtt. Az üzleti találkozón jelen volt a Holland Királyság Nagykövetségének magyarországi nagykövete és képviseltette magát a Holland-Magyar Kereskedelmi Kamara is.
2024.03.26

Helyzetjelentés a kajszi fagykár után

Kecskeméten országos viszonylatban is rendkívüli lehűléssel, mínusz 6,2 C-os faggyal kezdődött el a tavasz március 20-án hajnalban. Az azt megelőző, rendkívül hideg reggelek után, ez egy mélypont volt a már virágba borult kajszifáknak. Már akkor bizonyos volt, hogy a szakszerű védekezés ellenére is, jelentős károk keletkeztek egyes korai fajtáknál.
2024.03.26

Közel 100 gyermek köszöntötte a húsvétot a Melinda parkban

Húsvéti tűzrakással, mondókázással, közös énekléssel, csokitojás és csokinyuszi kereséssel telt a német nemzetiségi óvodások és kisiskolások húsvét köszöntő eseménye a Melinda parkban. A Német Települési Nemzetiségi Önkormányzat már több mint 10 éve készül így a gyermekekkel az ünnepre.
2024.03.25

Az esélyegyenlőség jegyében rendezték meg a VI. Oroszlán Kupát

Értelmi sérüléssel élő fiatalok és felnőttek számára rendezték meg a VI. Oroszlán Kupát a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnokában. Idén már 15 csapat vett részt az esélyegyenlőség jegyében megrendezett vetélkedőn, Bács-Kiskun vármegyén kívül immár Csongrád és Békés vármegyéből is érkeztek csapatok.
2024.03.22

30. nyílt napját tartotta a víz világnapján a BÁCSVÍZ Zrt.

1994. óta március 22. a víz világnapja, azóta szervezi nyílt napját ezen a napon a BÁCSVÍZ Zrt. Ma immár 30. alkalommal vehettek részt általános iskolás és nagycsoportos óvodás gyermekek a számukra szervezett eseményen.