A kecskeméti Héfaisztosz

Háttér

Győri és szolnoki ősök után Gerencsér László dédapja már Kecskeméten született. Apai ágon felmenői még a mezőgazdaságban dolgoztak, szőlőműveléssel foglalkoztak. Apját, hat testvére közül is a család első kovácsát – meséli – 13 évesen csábította be az üllő csengése a Hullám vendéglő melletti Nyilas Pista bácsi műhelyébe, és már amikor először kalapácsot vett a kezébe, tehát meleg vassal dolgozott, eldöntötte, hogy ezzel a szakmával akar foglalkozni. Élete végéig, egészen 2019-ig művelte a mesterséget, melybe fiát is, kiskorától fogva, beavatta. Nem volt kérdés, hogy továbbviszi az apai örökséget, egy nyolcéves kori dackorszak után az első avatott munkája egy kard volt.

Apa és fia

Megható hallgatni, ahogyan fiúi alázattal és öntudatos büszkeséggel beszél róla. "Életem legjobb történetei apámmal történtek." – mosolyog.

Saját fia terelgetésénél is a szülői mintára hagyatkozik, irányítás helyett a szabadságra:

Apa és fia együtt vett részt 1978-ban a Kecskeméten megrendezett hírneves Négyesfogathajtó Világbajnokságon, ahol az ifjú tanonc már ott állt apja és Fülöp herceg mellett.  Azon a versenyen ugyanis a Nemzetközi Lovas Szövetség elnökeként jelen volt Fülöp, Edingburgh hercege. Itt történt, hogy az egyik neves fogathajtó, Fülöp Sándor lovának berepedt a patája, így pedig nem indulhatott volna a versenyen. A kovácsmester mint a magyar csapat gyógykovácsa körkápás patkót csinált, amit egy szöggel tett fel az állat jobb első lábára, miközben Fülöp Sándor fogta Lepke nevű lova lábát. A háttérben állt fia mint ifjú tanonc és mellette Fülöp herceg. 

Az atyai tanok elsajátítása mellett Gerencsér László hivatalosan is képesítést szerzett. A kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Gépészeti Szakközépiskolában fémipari alapképzésben vett részt, itt a hegesztés, lemezmegmunkálás fortélyait sajátította el. Mint meséli, már 1986-87-ben is gondot jelentett a kovács szakma megismertetése. Mindemellett tanult esztergálást, villanyszerelést is.

A mesterség

A kovács képesítést és különböző fokozatait úgy érte el, hogy elkezdte a Hagyományok Háza (a korábbi Népi Iparművészeti Tanács) pályázataira való készülést, országos népművészeti kiállításokra alkotásokat beadni. Ezeket zsűrizték, és a megfelelő zsűriszámmal különböző címeket nyert el. Így lett először: népművészet ifjú mestere, majd a népművészet mestere. 

1998-ban a Lovas Világtalálkozóval kapcsolatos pályázaton édesapjával közösen alkotott Eszterházy hintó első helyezett, a Cziráki hintó pedig különdíjas lett.

Maga a szakma három ágon fut: népi iparművész ág, ahol az alkotásokat az ember saját magának készíti. Egyszer-egyszer előfordul értékesítés, de erre nem lehet igazán számítani. A másik a fémipar: ebben benne van a kovácsolás is mint ipari tevékenység, meg a lakatosmunka. A boltban az egyedi, építkezésnél használt csavarokhoz például nem lehet hozzájutni. Ugyanígy, bármit, ami vasból van, elkészít. Mivel nincsen más, aki megcsinálja, van rá igény.

2017-es adatok alapján úgy 80-100 kovács van Magyarországon, aki viszi a szakmát. Mint mondja, fiatal kevés van, elmennek. Ő maga sem erőlteti fiára.

"Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes" – vallotta nagy költőnk. Jó munkát végezni pedig csak szívből lehet. Gerencsér László egyik mottója rávilágít kivételes elhivatottságára, belülről sugárzó nagylelkűségére: „Ha az ember mindent pénzért csinál, akkor előbb-utóbb pénzért bármit megcsinál." Kovácsmestert felkérni napjainkban luxusnak számít, a megrendelők általában magánszemélyek. Hogyha a munkára fordított időt, energiát mind-mind számlázná, nem kétséges, hogy az a számla megfizethetetlen volna...

Az, hogy a bolti tucatgyártmányok beszerzése helyett megéri hozzá fordulni, példával bizonyítja:

"Mondja valaki, hogy lehet kapni ezeket a csipkézett zárszelvényből, előre gépi kovácsolással készült, sorozatban legyártott csúcsokat, amik a kapu tetején vannak, és akkor megmondja, hogy mennyibe kerül. Erre mondom én: öreg! ennyiért megcsinálom neked kézi kovácsolással és nincs belőle másik."

Addig üsd a vasat, amíg meleg

"Addig csinálom, amíg kész nincs" - szögezi le. Olyan, hogy munkaidő, nem létezik. Nem csak azért, mert a kovácsolás számára a munkán túl hívatás is, hanem a mesterség technikai sajátságai miatt is. .

Példaként hozza a régi kovácsoltvas kaput, ami elválasztja műhelyét a reptér felé vezető zajos út forgatagától. Ebben 14 egyforma csiga található két kisebbel. Ez sem és az általa készített kapuk sem azok a fajták, amelyek ára úgymond tonnára van kitalálva és tucatszám előfordulnak kertvárosokban, noha az anyagot maga is vastelepen, kereskedelemben szerzi be.

"Most, ha meg kellene csinálni, azt egy kézzel kéne megcsinálni – tér vissza az ódon kapu témájához – ha ma megcsinálok 10-et, holnap meg 4-et, az a 4 köszönőviszonyban nincs vele, mert nem egyszerre készült."

Az utóbbi időben főként régi kapuk restaurálásával, kerítések hiánypótlásával foglalkozik, erre nagy igény mutatkozik és mint mondja, nagyobb sikerélmény, mint egy újat készíteni. "Ez nekem elég jól megy" – teszi hozzá szerényen. Holott olyan is előfordult, hogy nizzai sztárszínész luxuslakásában dolgozott.

Szegecskészítést, pántolást, mindent ő készít, sokrétű tehetségét példázza, hogy még a famegmunkálás mesterségébe is beleásta magát egy megrendelés kapcsán.

"Fiam, agyonrúg a ló, féltelek"

A kovácsmesterség megkerülhetetlen területe a patkókészítés. Gerencsér László elszántságát mutatja, hogy, miután apja szelíd aggódással utasította el: "Fiam, agyonrúg a ló, féltelek", egy másik mestertől, akit Farkas Józsi bácsiként emleget, egy év alatt kitanulta az életveszélyes szakmát. Másfél éven keresztül tanulta vele a körmölést, patkolást.

Manapság már nem kapható, csak interneten lópatkó.

Majd egy 1827-es patkolási szakkönyvből idéz: a ló első lábának a mintája inkább kerek formájú, a hátsó inkább szívet formáz: "Az elsőből, mivel kerek, nagyon könnyű szívet csinálni, visszafelé már nehéz."

Azt is elmondja, hogy maga a patkolókovács szakma, nagyon gyilkos szakma. "Húsz év alatt hatvan évet öregszik az ember benne -  dereka, ízületei, mindene, és akkor még baleset nem érte a lóval kapcsolatban."

Meglep, hogy egyéb munkái alatt szinte semmilyen baleset nem érte. "Tízévente szokott olyan lenni, hogy vagy ráütök a kezemre, ami emlékezetes." – üti el kissé bulvárízű érdeklődésemet. Annyira rá kell készülni, annyira biztosra kell menni, hogy vannak olyan csoportok, akiknek meg sem mutatom. Pedig rendszeresen tart bemutatókat a kovácsműhelyében és más helyszíneken, például Bugac környékén is.

"Annyira balesetveszélyes, hogy itt tényleg mindenki saját magáért felel. Meg, ha szerszámrobbanás van, akkor puskagolyóként repül szanaszét, mint egy kézigránát darabjai, nagyon észen kell lenni" - teszi hozzá. "Van, amit nem szabad, a látogatónak megpróbálni meg végképp nem."

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy végignézhettem néhány patkó bravúros elkészítésének módját a kohó tüzének felhevítésétől a végső eredményig. Közben egy kis szerencsepatkó is előkerült: "Hogy ne menjen el üres kézzel!" – amit hálás szívvel azóta minden nap magammal hordok, hátha így elkerül a baj...

A tűz vonzásában

Az ezernyi szerszámmal felszerelt kovácsműhelyben rendre megfordulnak látogatók: iskoláscsoportok, érdeklődők márciustól egészen októberig.

Mágikus és teremtő ereje van ennek a héphaisztoszi tűznek, amihez még hozzájárul a mozdulatok lendületes pontossága, a szakértelem varázsa, ahogy az izzó vas engedelmesen formálódik a koppanó kalapács ütemére. Mintha a pokol és a tisztítótűz egyszerre teremne ott a térben, ahol megszületik a műremek.

A kovácsmester elmondása szerint legtöbbször három órát tart a bemutató, megbűvölten állják körül az emberek. Nem mindenkinek van persze türelme ehhez a fajta elmélyültebb figyelemhez, manapság sok gyerek kérdezgeti, "Hány percig tart"? és nincs elegendő kitartásuk végigvárni, amíg elkészül a darab. Ő pedig közben mesél és feltárja a látogatók előtt a kovácsmesterség hagyományát, történetét.

Gerencsér László – ahogyan ő fogalmaz – "a szakmai és népművészeti tárgyak őrültje". Gyűjteményében hatalmas mennyiségű, a kovácsmesterséghez kapcsolódó tárgy, saját és édesapja alkotásai mellett a szakmához kapcsolódó felbecsülhetetlen értékű anyag .található.

Egy ilyen megtekinthető darab például a mobil kovácstűzhely, amit huszárkohónak (vagy tábori kohónak) hívnak. Hordozható tűzfészek tulajdonképpen. A '48-as huszároknál arra lett rendszeresítve, hogy szekéren a találkozási pontra vitték és célirányosan oda mentek a huszárok. Mindent, ami a lovakkal kapcsolatban elvégezhető volt: patkolást, körmölést, ott végezték el, tehát egy szekéren elfért a szükséges holmi.

Tárgyak és stílusok

A nyári lak, ahol beszélgetünk, tele szebbnél szebb darabokkal: kovácsoltvas székek, asztalok, rózsák és csillárok – minden tárgy egyedi, bravúrosan megmunkált, művészi kivitelezésű. Stílusérzékenységében tetten érhetjük harmincnyolc éves szakmai tapasztalatát, amit van lehetősége kamatoztatni olyankor is, mikor kikérik a véleményét egy-egy tárgy korának megbecsülését illetően: "a szakmai sajátosságokat fölismerem, mikor készült. Csak leveszek egy köszörű-szikra mintát..."

Legkedveltebb stílusa a letisztult, román stílus, készített már templomi gyertyatartót is. Az art decót, vagyis a modern art decót többen szeretik, hiszen bármilyen lakásban megállja a helyét, akár egy-egy gyertyatartó formájában – erre szeretne majd egy üzletágat felépíteni, melyhez már a tárgyalkotó elképzelései is megvannak.

Tervek és távlatok

A kovácsmester szíve Kiskunfélegyháza felé is húz. Amellett, hogy itt járt iskolába, a város sokat segíti munkáját, a kovácsszakma megismertetésére irányuló törekvéseit. Legutóbb 2023-ban, a Kiskun Múzeumban „Kovácsmesterségünk múltja és jelene” címmel rendeztek szakmatörténeti kiállítást, amely Gerencsér László kovácsmester, népi iparművész munkáit, valamint 40 év kovácsművészetét mutatta be gazdag gyűjteménnyel. Fontos kiemelni, hogy ez egy néprajzi jelentőségű, nagyon gazdag magángyűjtemény, mely nem mások munkáit, hanem a kovácsszakmához szorosan kapcsolódó eszközöket, szerszámokat mutatja be.

Mára visszakerültek az alkotások a kecskeméti nyári lakba. Jobb lehetőség híján itt szeretne egy állandó, látogatható szakmatörténeti gyűjteményt kialakítani fiával együtt, ami azonban hatalmas vállalás, így még várat magára.