A cigányok védőnőjére emlékeztek a Wojtyla Házban

Wagner Viktória szociális testvér, a cigányok védőnőjének tiszteletére rendeztek emlékestet csütörtökön a Wojtyla Házban. A Magyar Védőnők Szakmai Szövetsége, a Jó, hogy vagy! Életvédők Szövetsége és a Wojtyla Barátság Központ rendezvényén részletesen bemutatták a nővér életét, amit teljes egészében a hitnek, a szolgáló szeretetnek szentelt. Az est házigazdája Fekete Szabolcs atya, a Szent Család Plébánia plébánosa volt.

Várfalvi Maranna, a Magyar Védőnők Szakmai Szövetségének elnöke beszélt Wagner Viktória védőnői szolgálatáról. Elmondta, hogy a nővér utolsó szolgálati helye 1958 novemberétől nyugdíjazásáig Kiskundorozsma volt, ahol a cigány közösség gondozása is hozzá tartozott.

Haláláig, 1994. december 6-ig élt a településen, és maradt „védőnéni”, ahogy a szegények és rászorulók nevezték. Itt azokkal tudott foglalkozni, azokat tudta igazán szeretni, akikkel senki nem törődött és foglalkozott, akiket nem vettek emberszámba. Szívügyének tekintette a dorozsmai közösséget, és rengeteget tett a helyi roma közösség felzárkóztatása érdekében.

Az est következő részében levetítették a "Köszönöm, Uram, hogy hívtál!" című portréfilmet Wagner Viktóriáról. Ezután Lehoczki Lászlóval, a film rendezőjével beszélgettek a jelenlévők. A Boldogasszony Anyák énekét követően szeretetvendégséggel zárult az esemény.