Gábor Áron ágyúit is lepipálja a kecskeméti fegyvermester

Egyelőre csak pipáját töltögeti kint az udvaron, nem enged rögtön a „tűzhely közelébe”. Szüksége is van a megfontoltságra, hiszen többszáz darab potenciálisan veszélyes lőfegyver tulajdonosaként felel a biztonságért. Banálisan hangzik, de tény, hogy akinek lövése sincs arról, miként kell hozzájuk nyúlni, könnyen bajt okozhat. Rácsok, lakatok, páncélszekrény őrzik a legkülönbözőbb darabokat, melyek elkészítésében sok évtizedes gyakorlattal bír a mester.

„A fegyverek iránti szeretet”

Származása mintegy predesztinálta szenvedélyét: „én szerb származású vagyok, ott valahogy úgy születnek az emberek a fegyverek iránti szeretetbe”. Édesapja teljesen szerb volt, ő még Bácsalmáson született és sokkal békésebb foglalkozást űzött, ismert városi titkár volt, majd a reszelőgyár igazgatója. Berberovics István már Kecskeméten látta meg a napvilágot, mechanikai műszerészként végzett, majd erre épült maga a fegyverjavítás, de „megvan az összes pirotechnikai vizsgám is a tűzijátéktól az ágyúig” – ecseteli. Mégsem az iskolában vált a fegyverek szakavatott ismerőjévé, sok-sok szakmában szerzett hosszas munkatapasztalat, kísérletezés és saját technikai eszköztár áll mögötte. Sokat elárul szakértelméről és elismertségéről, hogy volt olyan szakmai vizsgája, amin még vizsgázóként felkérték a lövészet vezetésére.

A mesterség

A fegyvermester megnevezés csak későbbre tehető, eredetileg fegyverkovácsnak hívták a fegyverkészítőket, az angol „gunsmith” után, ami nem véletlen, hiszen a lakatos és kovácsmunka alapvetően szükséges hozzá. Ugyanakkor engedélye szerint puskaműves: „szépen hangzik, hogy fegyvermester, meg puskaműves, de nagyon nehéz belőle megélni” – jegyzi meg kicsit keserűen. Jelenleg is teljes munkaidőben dolgozik egy cégnél műszerészként, noha már egy éve nyugdíjas: „ha csak ezt csinálom, éhen halnék belőle”. Mégsem holmi hobbiként foglalkozik a fegyvermesterkedéssel, kevesen vannak az országban, akik hasonló szakértelemmel bírnak ezen a területen. Rendszeresen fordulnak hozzá vadászok, sportlövők, hagyományőrzők féltett kincseikkel. Elsősorban javításokkal keresik meg. Elmondása szerint a legtöbb Magyarországon a vadászfegyver, de minden esetben meg kell lenni a törvényes feltételeknek – pszichológiai vizsga, fegyvervizsga, vadászvizsga, érvényes vadászjegy. A sportlövészethez több feltételnek kell megfelelni. A magyar törvények szerint vizsgáztatni kell a lőfegyvereket. Régen tízévente kötelező volt, jelenleg csak eladás előtt kell, vagy a törvényben előírt javítások után. Az  önvédelmi célra tartott gázpiszolyokat is vizsgáztatni kell. „Havonta általában egyszer viszek fel Budapestre a PKLV-hez vizsgára fegyvereket, ezeket átnézem, javítom ha kell, és akkor 10-ből 10 át szokott menni a vizsgán” – meséli.

Országosan több mint tízen működnek a szakmában, sok közülük barátja, ismerőse, ugyanakkor olyat is ismer Kecskeméten, aki elvégezte ugyan az iskolát, de nem praktizál. Mint mondja, nem egyszerű kiváltani az engedélyt a rendőrségnél, hogy valaki – mint ő is – hivatalosan dolgozhasson.

Ágyúdörgés és hagyományőrzés

Berberovics mester életében a hagyományőrzés és a vadászat központi szerepet tölt be. Egyebek mellett Ballószögben a lövészklub központi alakja, korábban a kecskeméti íjászegyesület titkára is volt.

Rendszeresen tart lövészeti bemutatókat, a sokak által ismert Szulyovszky háznál a Nyíri erdőben március 15-én is ő szokott lőni. Az ágyúkészítéshez is ért. Ami a lövést illeti, élesbe megy, használatra készíti az ágyúkat, engedélyezett pirotechnikai töltet van bennük, de természetesen csak hagyományőrző bemutatókon használják. „Ezek jobb ágyúk, mint amit a Gábor Áron csinált, mert az egy kivételével mind felrobbant” – mondja tréfásan.

Ami pedig a fegyvereket illeti: több száz saját példánya között vannak eredeti régi fegyverek, vadászpuska, maroklőfegyverek, kanócos, szuronyos, feketelőporosok, amelyek 1848-ban voltak hadrendbe állítva, előtöltős, kovás, keréklakatos, légpuskák…

Noha – mint mondja – német barátai kiröhögték miatta – ő nagy elővigyázatossággal tartja a fegyvereket, ahogyan azt a magyar szabályrendszer megköveteli. Fontos az átláthatóság, szigorúan ellenőriznek mindent. A kis fészerbe lépve páncélszekrény fogadja a ritka látogatót, mindenhol van távfelügyeletbe bekötött riasztó és a rács is kötelező berendezés.

A műhelyben

Meglepő módon a nagymester egyszemélyes, kis műhelyben dolgozik, két ember is igen szűkösen fér el benne, itt viszont minden, ami kell megtalálható. A hivatalos műhelyasztal tömve tartozékokkal, szerszámokkal, apró kellékekkel. Oldalt esztergapad, kovácsszerszámok. Mindent kézzel kell megmunkálni, a reszelő mindig kéznél kell, hogy legyen. Esztergálás, kovácsolás, marás, lakatosmunka – nincs különleges szerszámra szükség, „pusztán” kézügyességre. Az elöltöltős puskákhoz a csövet is neki kell elkészíteni. A hobbi célra tartott ( 7,5 J alatti ) légfegyverek javítását is vállalja, ami a legtöbb fegyvermesternek úgy mond, „derogál”. Van, ami két perc alatt elkészül, máskor két nap is beletelik „de előbb-utóbb minden el szokott készülni” – a fölmerülő problémák inspirálják. Olyan ez kicsit, mint a sebészmunka – mint mondja – van egy-két idős barátja, akikkel ilyen esetben konzíliumot tart.   

Berberovics Istvánt elsősorban a részletek foglalkoztatják, „mindig történik valami”, a munka is mindig megtalálja, de azért az élet nagy kérdéseit illetően is határozott véleménye van. Szakmájából adódóan tisztában van vele, hogy „keskeny út vezet” lefelé az alvilágba, a fegyverkezést, háborúskodást sem támogatja: „Felesleges…az elcseszett politika folytatása” – szögezi le.