Közel hétmilliárd forint érkezik a Kada Elek középiskola új centrumának a befejezésére

2025. 09. 30., 18:13
A tervek szerint a Kada Elek Technikum diákjai és a tanárai a Rudolf laktanya felújított épület együttesében indíthatják a 2028-as új tanévet. Kecskemét ugyanis 6 milliárd 985 millió forintot kapott a kormánytól három legénységi épület bővítésére és felújítására.
A galéria 8 képet tartalmaz

Kecskemét legújabb rendezvény helyszínének a KENTER átadása a Rudolf laktanya felújítási folyamatának egyik meghatározó állomása volt. A munkák ugyanis nem értek véget, nyilatkozta Balogh Zoltán, a polgármesteri hivatal Fejlesztéspolitikai Irodájának a vezetője. Heteken belül egy nagyszabású beruházás kezdődik hangsúlyozta a szakember. Mint mondta, még 2022-ben kezdődött el a projektes nevén Kada Elek kéttannyelvű szakgimnázium laktanyában lévő hat épületének iskolává történő átalakítása. Az egykori törzstiszti, a tiszti és az altiszti épületeket már felújították. A három legénységi épület állagmegóvása is megtörtént 2023. év végéig.

A város vezetésének lobbieredménye, hogy 2025. év elejére megszületett a beruházás folytatásához szükséges többletforrás biztosításáról szóló kormányzati döntés. A támogatási szerződést a kormány képviselője 2025. szeptember 19-én ellátta kézjegyével. A város a projektre bruttó 6 milliárd 985 millió forintot kapott. A beruházás folytatásának eredményeként egy aula funkciót is betöltő több, mint 2200 m2 bővítést jelentő összekötő épület fogja összekapcsolni az egykori három legénységi laktanya épületeit, összességében ezzel közel 5600 m2-es épületet alkotva. Ezen épületegyüttesben kerülnek kialakításra az iskola tantermei.

A közbeszerzési eljárás sikeres lezárását követően várhatóan október hónapban aláírásra kerülhet a kivitelezést megalapozó vállalkozói szerződés, melyet követően 15 napon belül a munkaterület is átadásra kerül a kivitelezőnek. A kivitelezési munkák befejezése 2027. év végére várható – mondta Balogh Zoltán, a Fejlesztéspolitikai Iroda vezetője.