A kecskeméti börtönbe helyezik át Gyárfás Tamást
A Blikk értesülése szerint Gyárfás Tamást hamarosan a kecskeméti börtönbe szállítják át. Noha a közbeszéd gyakran „luxusbörtönként” emlegeti, valójában egy kulturált környezetben működő intézményről van szó: egyágyas cellák, rács nélküli ablakok és gondozott, parkosított udvar jellemzi a „parkettásként” ismert börtönt.
Korábban olyan elítéltek töltötték itt büntetésüket, mint a gazdasági bűncselekmények miatt felelősségre vont Kocsis István, az MVM és a paksi atomerőmű egykori vezetője, vagy a legendás akasztói vállalkozó, a néhai Stadler József.
Mint arról az Index már korábban beszámolt, harminchét nappal azután, hogy jogerősen elítélték, péntek reggel megkezdte börtönbüntetését Gyárfás Tamás. A 76 éves egykori sportvezetőt, sportdiplomatát és médiavállalkozót családtagjai kísérték a Váci Fegyház és Börtön bejáratáig.
Hét év a felbujtásért
Gyárfás Tamás élőben hallgatta végig az ítélőtábla tárgyalótermében, ahogy bűnösnek mondja ki a tanács Fenyő János meggyilkolása ügyében. A másodrendű Portik Tamás a negyedik tárgyalásra már videón sem volt hajlandó becsatlakozni az ítélethirdetésbe, korábban ugyanis közölte, hogy nem hajlandó beszélni a bíróval, miután meglátása szerint jogellenesen rendelték ki mellé azt a védőt, akitől korábban ő maga szabadult meg.
Fenyő János 1998-as meggyilkolása után Gyárfás Tamás neve először egy 2014-es tárgyaláson merült fel, amikor is Tasnádi Péter megmosolyogtatta a tárgyalóteremben ülőket. A magyar éjszakai élet veterán szereplője vallomásában elmondta, hogy Gyárfás Tamás őt bízta meg Fenyő likvidálásával, ám ő nem hajtotta végre a kérést. A pénzt ugyanakkor elkérte Gyárfástól, amit utólag sajnál, hiszen régi barátját verte át ezzel. Nem tudott arról, hogy lettek volna versenytársai a vállalkozásra, ahogy azt is állította, Gyárfásnak biztosan nincs köze a gyilkossághoz, elvégre akkor nem fizette volna ki Tasnádit.
A börtönből elővezetett férfi vallomását végül az ügyben akkor eljáró bíró nem vette figyelembe, mert Tasnádi nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani az állításait. Gyárfás Tamást akkor ki sem hallgatta az illetékes tanácselnök.
Forrás: index.hu
