A kör bezárul - a közösség szerepe Maugli személyiségfejlődésében címmel tehetségprogramot zárt az Akikért a déli Harang szól a Hunyadivárosban Egyesület

A pályázat keretében megvalósult tehetségműhely célja a Dzsungel könyve című mese élmény-, alkotás-, mozgásközpontú feldolgozása, Maugli személyiségfejlődésének végig kísérése, megismerve ebben a közösség szerepét is. A programban részt vevő tehetségígéretek feldolgozták a mese cselekményét, helyszíneit, főbb szereplőit, a szereplők (Balu, Bagira, Sirkán, Ká és a farkasok) és Maugli kapcsolatát. A Mesekör játékkal elmesélték a meserészleteket, miközben a kommunikációs képességük, a nyelvi kifejezőképességük, nyelvi kreativitásuk fejlődött. A meseszereplők mozgásos megjelenítése közben a gyermekek érzékelő rendszereinek tudatos fejlesztése, az egészséges életvitel kialakítása is megvalósult. A szereplők változatos vizuális technikákkal való megjelenítése támogatta a gondolkodási képességek mellett a művészeti kompetenciák, a kreativitás, a fantázia, a finommotorika fejlesztését is. A szülőkkel közös foglalkozáson álarcokat készítettek, majd farsangi mulatságon vettek részt.
A pályázati időszakban a résztvevők látogatást tettek Felsőlajosra, a Magán Zoo Állatkert és Szabadidő parkba, ahol megfigyelték a mesében szereplő állatokat, összegyűjtötték a jellemzőiket. A zoopedagógiai foglalkozáson a barna és fehér oroszlánokról, szibériai és fehér bengáli tigrisekről, illetve egyéb nagymacska ritkaságokról hallgattak interaktív előadást. A kecskeméti Ciróka Bábszínházban kulisszajáráson vettek részt, ahol megismerték a Bábszínház történetét, kulisszatitkait, a bábszínházi munka háttértevékenységeit. Megnézték a Lúdas Matyi bábszínházi előadást, amely a saját produkciójuk bemutatását is segítette. A program Maugli életútjának, fejlődésének élőszereplős bemutatásával zárult.


