A kunbaracsiak közül csaknem minden negyedik választópolgár leszavazott 9 óráig

A Felső-Kiskunságot és Kecskemét főleg nyugati felét magába foglaló térségben az országos átlag feletti a választási kedv. Az országos adat ugyanis 16, 89 százalékot mutatott délelőtt kilenckor. A vármegyei 18,53-as értéket, az említett 01. számú egyéni körzet pedig a 19,1 százalékot érte el. Megnéztük az adatokat, melyekből kiderült, hogy a kunbaracsiak közül éltek a legtöbben a választójogukkal. Azaz a település csaknem minden negyedik polgára az urnákhoz járult már. Itt az arány ugyanis 23,64 százalék volt. Nem kizárt annak a lehetősége, hogy sokan azért akarták letudni a szavazást, hogy utána a kertekben nyugodtan folytathassák a tavaszi munkákat. Kecskeméten a 01-es körzethez tartozó polgárok közül 5976-an voksoltak, ez az arány is meglehetősen magas. Az adatok ugyanis 19,02 százalékot mutatnak. A választókerületben a második legnagyobb település Lajosmizse, itt 1494-en mentek el szavazni, ami valamivel több mint 16 százalék, azaz viszonylag alacsony. Információink szerint a városban sokan inkább délután mennek általában voksolni, így lehet, hogy a polgárok majd néhány óra múlva élnek alkotmányos jogaikkal.