A műszerfalon babrált, ezért halálra gázolt valakit

2026. 02. 04., 09:20
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy autóssal szemben, aki vezetése során nem az utat, hanem a műszerfalon lévő kilométer-számlálót figyelte, ezért elütötte a kerékpárját toló sértettet.

A vádirat szerint a büntetlen előéletű, helybéli férfi 2024 novemberében egy olyan kiskunhalasi felüljáróra hajtott fel autójával, amelyen sem járda, sem a gyalogosok közlekedésére alkalmas útpadka nem volt. A vádlott a felüljáró emelkedős részén nem előre tekintett, hanem a műszerfalon lévő kilométer-számlálót figyelte, kezelte, emiatt pedig elütötte az út jobb szélén, vele azonos irányba haladó, a kerékpárját toló sértettet.

A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy – kórházi kezelése ellenére – a baleset napján életét vesztette. A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ előírást, amely szerint, a közúti közlekedésben részt vevő személy, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.

A rendőrség által a helyszíni szemle során készített képen a baleset helyszíne és a vádlott autójának sérülései láthatók.