Címke: vádirat
Keresés
Dátum választó
Rendezés
361 találat
2023.04.21

15 éves vevője is volt a „kristály” kereskedőnek

A Kiskőrösi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt egy keceli férfival szemben, aki megélhetését kristály és crack fantázianevű dizájner drog árusításából biztosította. Kiskorú ismerőse is visszatérő vevője volt.
2023.04.13

Ököllel verte a sofőrt, aki így betonoszlopnak hajtott, majd elmenekült

Végrehajtandó börtön büntetést kért a Kecskeméti Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki utasként egy szóváltás után a személygépkocsit vezető nőt ököllel fejbe verte. A sofőr védekezésül mindkét kezét felemelte és emiatt egy beton kerítésoszlopnak ütközött. Mint kiderült, agresszív utasát már sokadszorra tiltották el a vezetéstől.
2023.03.29

Pokollá tette exe életét a zaklató férfi

A Kecskeméti Járási Ügyészség kapcsolati erőszak, magánlaksértés, garázdaság és zaklatás miatt emelt egy férfi ellen, aki nem tudott belenyugodni a szakításba. A távoltartás hatálya alatt is tovább zaklatta volt élettársát, amikor a nő emiatt ismételten távoltartást kért ellene, még a bíróság épülete előtt is randalírozott, fenyegetőzött. A nő kísérőjét bántalmazta, az autóját pedig megrongálta.
2023.03.23

Magára hagyták, négy ujját vágta le a fűrészgép a 17 éves fiúnak

A Kecskeméti Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt egy tiszakécskei asztalossal szemben, aki a szakmai gyakorlatra hozzá beosztott 17 éves fiút a fűrészgép mellett felügyelet nélkül hagyta. A fűrészelés során a fiú olyan balesetet szenvedett, melynek következtében az ujjait levágta.
2023.03.21

Leharapta a nő csuklóját a kennelből kiszökött kutya

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt vádat emelt egy nővel szemben, akinek nagytestű kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva egy kerékpározó nőre támadt. A harapás következtében a nő bal csuklója leszakadt és az alkarját is amputálni kellett.
2023.03.08

Éjjel, orvul támadt hazatérő exére

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak, magánlaksértés, zaklatás és rongálás miatt vádat emelt egy kunfehértói férfival szemben, aki élettársi kapcsolatuk felbomlását és szétköltözésüket követően rendszeresen zaklatta és bántalmazta volt párját, végül egy éjjel bemászott és elrejtőzött a házában, majd a gyanútlanul hazatérő nőre lesből rátámadt és fojtogatni kezdte.
2023.03.07

Óvatlanul hajtott a vasúti átjáróba, a helyszínen szörnyethalt utasa

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki autójával úgy hajtott be egy dűlőúton lévő vasúti átjáróba, hogy előtte nem győződött meg arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű közeledik-e. Emiatt az átjáróban az érkező vonattal összeütközött. A baleset következtében a személygépkocsi utasa a helyszínen életét vesztette.
2023.02.28

Ismerőseinek kedvezett a földhivatali ügyintéző, csalás miatt kell felelnie

A Kecskeméti Járási Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás, költségvetési csalás és termőföld jogellenes megszerzése miatt emelt vádat azzal a földhivatali szakügyintézővel szemben, aki hivatali hatáskörével visszaélve, szabálytalan eljárásával ismerősei számára termőföldeket segített telephellyé átminősíteni.
2023.02.13

A szomszédját megtépte, majd fakaróval támadt a jegyzőre

A Kiskőrösi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy akasztói nővel szemben, aki a vele szemben indult birtokvédelmi eljárásban a hatósági helyszíni szemle során előbb a szomszédjára támadt, majd az idős nő védelmére siető jegyzőt és főelőadót egy fakaróval bántalmazta.
2023.01.17

Szerencsejáték-adóssága miatt lett heroincsempész

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy albán férfival szemben, aki személyautójában több mint 10 kg heroint, morfint és kodeint tartalmazó kábítószer csomaggal bukott le a tompai határátkelőhelyen.
2023.01.04

Kis híján megölte egykori barátját

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki kölcsönös szóváltást és lökdösődést követően előbb ellökte, majd egy konyhakéssel, többször megszúrta egykori barátját, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.
2022.12.09

Egy lucernásba rakták le a veszélyes hulladékot

A Kecskeméti Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt vádat emelt két férfival szemben, akik egyikük ingatlanában felhalmozott 8 m3-nyi hulladékot egy lucernásban pakoltak le. A szemétben veszélyes hulladéknak minősülő azbesztet tartalmazó hullámpala, valamint kiselejtezett elektromos háztartási berendezések is voltak.
2022.12.07

Nagy tételben, feketén főzte a pálinkát

A Kecskeméti Járási Ügyészség költségvetési csalás és jövedékkel visszaélés elősegítése miatt vádat emelt egy kiskunfélegyházi férfival szemben, akinél a NAV próbavásárlás során zárjegy nélküli pálinkát, többezer liter gyümölcscefrét, valamint egy éppen működésben lévő lepárló berendezést talált. A férfi nagy tételben feketén főzte a pálinkát, amelyre nem volt engedélye és amely után nem is adózott.