A Sapientia díszdoktora lett Boza Pál
KÖZLEMÉNY
Tiszteletbeli doktori cím adományozásával hálálta meg dr. Boza Pál professzor több évtizede tartó kiemelkedő munkáját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, melyet az ünnepelt a közelmúltban vehetett át. Az ünnepi szenátusi ülés megnyitóbeszédében dr. Lázár Ede egyetemi docens, a szenátus elnöke elmondta, hogy évente két, az intézményt hathatósan támogató, nagy horderejű tudományos vagy alkotói tevékenységgel rendelkező erdélyi és külhoni személy kiemelkedő érdemeit ismeri el a Sapientia a Doctor Honoris Causa cím adományozásával. Beszélt arról is, hogy az egyetem misszióként éli meg a magyar nyelvű képzés kiépítését olyan tudományterületeken, ahol ez eddig hiánycikk volt. „Mi erre a küldetésre tettük fel a szakmai életünket” – fogalmazott dr. Lázár Ede.

Ezt követően dr. Tonk Márton rektor méltatta a Sapientia jelentőségét, illetve dr. Boza Pál érdemeit. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt alig negyed évszázad alatt milyen hosszú utat járt már be a Sapientia, hogy mennyi akadályt küzdött már le. „Ma a Sapientia nemcsak létezik, de az erdélyi térség egyik legnagyobb szabású projektje és legmeghatározóbb intézménye a felsőoktatást tekintve” – emelte ki Tonk Márton, valamint azt is elmondta, az egyetem méltán büszke arra, hogy akadémiai közösségének tiszteletbeli tagjává vált dr. Boza Pál is.
Az ünnepségen szót kért dr. Domokos József is, aki az ünnepségnek otthont adó kar nevében köszönetét és háláját fejezte ki Boza professzor úrnak a Fejlett mechatronikai rendszerek mesteri szak létrehozásában és működtetésében nyújtott támogatását illetően.

A szenátusi ülés – amelyet személyes jelenlétével Dolhai István főkonzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője is megtisztelt – emelkedett hangulatban folytatódott. Laudációjában dr. Máté Márton, az ünnepségnek otthont adó Marosvásárhelyi Kar Gépészmérnöki Tanszékének oktatója – miután dr. Boza Pál legfontosabb életrajzi adatait ismertette – a kitüntetett tudományos és kutatásban végzett munkásságát, oktatói tevékenységét ekként összegezte: „Ha a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen nem hagyta volna ott keze nyomát dr. Boza Pál, a Kecskeméti Neumann János Egyetem GAMF Karának tanára, akkor bizonyára az universitas szellemiségének megélése szeretett alma materünkben – legalábbis a műszaki világ csodái iránt elköteleződött egyetemi polgáraink számára – vitán felül szürkébb, hétköznapibb, közepesebb, az éppen elfogadható besorolásban sodródna célja felé. Az a tény, hogy e nagyszerű mérnöki elme és kiváló oktató úgy döntött, hogy kiáll mellettünk, olyan lehetőséget teremtett, amely a gépészmérnöki tudományok oktatását kiváló, szilárd alapokra helyezte.”

Dr. Máté Márton a kitüntetett szervezői és oktatói munkáját is kiemelte: „Az erdélyi magyar közösség műszaki tudásának emelését mindig is szívügyének tekintette, és ennélfogva sokféleképpen támogatta. A határon túli magyar nyelvű felnőttképzés megszervezését és az oktatást egy, a székelyudvarhelyi S.C. MATPLAST S.A. és a GAMF Kar között létrejött pályázat indította el 2004-ben. Értékes tudást és tapasztalatot adott át ennek keretében a CNC-gépek programozása, a műanyagok feldolgozása és a fröccsöntő szerszámok tervezésének területén. Fő tevékenysége, az egyetemi oktatás és kutatás az, ami gépészmérnökeink oktatását vitathatatlanul a legmagasabb szintre emelte. A sapientiás oktatási folyamatba a »Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás« tantárgy kapcsán lépett be. Ezen a téren sem tapasztalatunk, sem infrastruktúránk nem volt, az oktatást pedig el kellett kezdeni. Diákjaink így a kecskeméti GAMF Karra utaztak, hogy ott a legkorszerűbb laboreszközöket használva szerezzék meg a modern gyártómérnök számára nélkülözhetetlen tudást. Kitartóan, következetesen segíti a gépészmérnöki képzésünket, fáradhatatlanul utazik le minden félévben Marosvásárhelyre. Önzetlenül, jókedvűen dolgozza le a fáradságos órákat, de előadásmódja friss, szellemes és humoros marad mindvégig. Be is lopja magát örökre a diákjai szívébe.”

Ünnepi gondolatait dr. Máté Márton e szavakkal fejezte be: „Jogosan teszem fel a kérdést, hogy Boza Pál professzor úr mennyire a GAMF-é, és mennyire a miénk? Könnyű a döntés: a Gondviselésnek köszönhetően ő mindnyájunké; az, hogy a két egyetem között komoly együttműködés és baráti viszony van, jelentős részben az ő érdeme is. Tisztelt Professzor úr! Kedves Barátunk! Kedves Pali! A Gépészmérnöki Tanszék, a Kar és az Egyetem is a sajátjának tekint. Hozzánk hazajössz, nem vendégoktatóként. Nem mostantól, hanem az első kezdetektől. Díszdoktori címed átadási ünnepsége mindnyájunknak ünnep, öröm és hála. Köszönjük, hogy szívvel-lélekkel hozzánk tartozol. Szívből remélem, hogy előadásaiddal még sokáig fogod hallgatóink tudását gyarapítani. Díszdoktorrá avatásodhoz szívből gratulálunk!”
A díszdoktori avatóünnepség után a kitüntetett, dr. Boza Pál A versenyképes ipar hatása az egyetemeken folyó tudományos kutatómunkára címmel tartott előadást.

Szűkebb pátriájába, Kecskemétre hazatérve a Hírös.hu kérdésére dr. Boza Pál így összegezte a Sapientiához fűződő munkáját, a díszdoktori címmel kapcsolatos érzéseit: „Az erdélyi egyetemmel való kapcsolatom annak születése óta, azaz immár 25 éve élő. 2000-ben, a Kecskeméti Főiskola külügyi rektorhelyetteseként Szécsi Gábor polgármester úrral együtt kapcsolatrendszerünkkel és szakmai tanácsainkkal segítettük a Sapientia alakulását. Emellett 14 éve meghívott oktatóként aktívan is részt veszek az intézmény munkájában: Számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás néven egy speciális tárgyat tanítok BSc-s hallgatóknak, illetve pár éve MSc-s diákoknak is tartok kurzust. Rendkívül megtisztelő, hogy az egyetem díszdoktorává avattak. Tudván, hogy a Sapientiához kötődő igen neves szakemberek közül mellettem döntött a szenátus, ezt a címet kiemelkedően nagy kitüntetésnek érzem. Jó érzés volt hallanom a méltató szavakat, hogy a tevékenységemet nagyra értékelik. Külön öröm számomra, hogy az 1997-ben szerzett párizsi PhD-m után az erdélyi már a második külföldön kapott egyetemi doktori címem, erre természetesen nagyon büszke vagyok.”
