A sikeres TDK konferenciáról, a növények hideg elleni védelméről Kiemelő magazinunkban

Nagyon színvonalas volt az idén is a Tudományos Diákköri Konferencia, tíz hallgatónk vett részt a versenyen. A témák érintették a műszaki fejlesztések, a biostimulátorok kérdéseit is. De szó esett a babok különböző fajtáiról, vagy a paradicsomok utóérleléséről is. Volt, aki a kecskeméti zöld infrastruktúráról írt dolgozatot, nyilatkozta dr. Ecseri Károly, a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar oktatója.
Hogy miért is fontos a hallgatók számára a TDK tevékenység?
Majd hozzátette: a kar kutatásaiba is bekapcsolódnak a hallgatók, jól motiválhatóak. Ilyen terület Kecskemét zöldfelületeinek a felmérésével kapcsolatos, amely egy fontos települési téma is egyben. A város vezetése a múlt héten fogadta el a közgyűlés keretében a Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akciótervét. A felméréssel a kar is csatlakozott ehhez a tematikához. Dr. Ecseri Károly hangsúlyozta: a zöldfelületek megóvása nagyon fontos az emberek egészségének a megőrzése szempontjából. Fontos a friss levegő, és az is, hogy árnyékba tudjunk húzódni nyáron. Mindezt a legértékesebb zöldfelületi elemmel bíró fák tudják biztosítani.

Az egyetemi tanár kitért arra is, hogy a karon a szakokat tovább fejlesztik. Egy új szakiránnyal jelentkezett a kar korábban, amely keretében zöldipari és precíziós kertészmérnököket képeznek. A régi szakirányok is megmaradtak, amelyekre szép számmal jelentkeznek a fiatalok. Hogy kinek is érdemes a kertészeti karra jelentkeznie? Annak, aki érdeklődik a természet, a növények és az állatvilág iránt. De nyugodtan jöhet az is, aki a 10. emeleten lakik, azaz nem csak annak javasolt, aki mögött családi gazdaság áll. Ugyanis rengeteg lehetőség van a családi gazdaságokon kívül máshol is elhelyezkedni. Így a banki, vagy a kereskedelmi szektorokban, de a pályázatíró területen is keresik a szakembereket.
Ezt követően dr. Ecseri Károly arról említette a növények hideg elleni védelmét is. Mint mondta, érdemes 10 -12 cm vastag talajtakarást alkalmazni egyes növényeknél, ugyanis a növények így nem száradnak ki. Megjegyezte, hogy a klímaváltozás miatt a nyugati tuják nagy része kipusztult, mert nehezen alkalmazkodnak a forrósághoz, a légköri aszályhoz. Ezek a növények legyengülnek, majd előbb - utóbb a fertőzések tönkreteszik őket, mondta végül az egyetemi oktató.
