A sofőr szörnyethalt, az autóból a motor is kiszakadt, amikor fának csapódott Kecskemétnél

Információnk szerint a személyautó egy faiskolai lerakat felől haladt, amikor az egyenes útszakaszon eddig ismeretlen ok miatt letért, egy fának csapódott, majd megpördülve a szántóföldön állt meg. Benne csak egy férfi ült, őt a kecskeméti tűzoltók a mentőszolgálat diszpécserének útmutatása szerint emelték ki a járműből, majd megkezdték az újraélesztését. A kiérkező mentők folytatták tovább a traumás újraélesztést, de ez nem vezetett eredményre, a 69 éves férfi belehalt sérüléseibe.
Az autó olyan hatalmas erővel csapódott a fának, hogy a motorja is kiszakadt, és kereke is kitört.

Egy arra haladó fiatalember nyilatkozott, aki a füstöt észre vette, majd arra kanyarodott, és látta, hogy a kocsi fának csapódott, és a szántóföldön állt meg. Odament és az autóban ülő férfi látta csak, aki el volt dőlve, és élettelen állapotban volt. Azonnal értesítette a 112-t, elsőként a tűzoltók értek ki, majd a mentők is perceken belül ott voltak.
Az autó motorja kirepült és mintegy 10 méterre az úttest másik oldalán füstölt még, a kiszakadt kerék pedig 20 méterrel arrébb volt az útszéli fűben.

A helyszínt teljesen lezárták, baleset pontos körülményeit a rendőrség még vizsgálja.
Pár nappal ezelőtt ezen az útszakaszon mintegy két kilométerrel arrébb egy gépkocsi ütközött kisbusszal, ott egy személy életét vesztette, és heten megsérültek, köztük gyermekek is.
